Mindig is tudtuk, hogy az igazi kiskun ember soha nem engedett a ’48-ból. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a szabadságharc után is nyíltan kimertünk állni az akkor hangoztatott követelések és szemék mellett. Sőt, még a főváros első Petőfi-szobrához is igen sok közünk van!

Van még egy pont miről híres volt e város
Más vidékeken is átkozta sok káros
Mert nincs annyi vad még sehol egy fészekben
Mint hajdan amennyi zsivány lakott ebben.
Híre járt annak az egész magyar honba
Hogy ott úgy terem a betyár, mint a gomba.
(Gózon István: Halas viszonyai)

Környékünk, pusztáink remek terepet szolgáltattak a betyárkodásnak. Szegénylegények, bűnözők, katonaszökevények, pásztorok és egyéb szerencsétlenek döntöttek úgy, hogy nekivágnak ennek, a leginkább az vesztőhely felé kikövezett rögös útnak.

Sokan gondolkoznak el azon, hogy egy-egy régebbi település miért lett népesebb, nagyobb, mint a többi. Mitől van az, hogy vannak kétezer, meg léteznek negyvenezer fős helységek? Számíthat persze az elhelyezkedés, nemzetközi útvonal, vasút, geográfia, természeti kincsek, történelmi múlt és sok egyéb. Az biztos, hogy a közép- és nagyvárosoknak egyetlen lehetőségük van: mindig megújulni. Ettől tudnak nagyobb lakosság számot produkálni, növelni gazdasági erejüket és ezzel a bevételeiket.

 2011 őszén jelent meg az alábbi interjú velem. Kohout Zoltán újságíró a kérdező. 

 - Miközben ma több politikai oldal is kapadozik, hogy Nagy Imre örökösének mondja-mondhassa magát, vannak viták arról, mi volt 56 s benne Nagy Imre eredeti, igazi célja. Mi volt? Emberarcúbb szocializmus vagy szociálisan érzékeny polgári kapitalizmus?

 Őszintén szólva, egyre kevésbé látom, hogy bárki „kapadozna” Nagy Imre örökségéért. Lehet, hogy azért, mert nem lehet olyan egyszerűen elmagyarázni egy politikai beszédben, hogy hát, a negyvenes évektől ő volt a padlássöprések közvetlen irányítója, de aztán szembenézett a hibáival és szembement a múltjával, majd reformokat kezdeményezett és lazított a Rákosi diktatúrán, végül 1956-ban – Kádár Jánossal szemben - ő mert nemet mondani a szovjetnek. Ezt a leegyszerűsítő, vagdalkozó politikusok nem tudják egy beszédbe sűrítve előadni. Így vagy lekommunistázzák Nagy Imrét, vagy forradalmárnak állítják be. Mártír-miniszterelnökünk, egyébként pedig nagyon hasonlatos sok, nagy és rögös politikai utat bejárt nagyunkhoz. Nem lehet az utókornak igazságot tenni bizonyos történelemi korokban, politikai szükségszerűségek szövedékében. Sajnos, Halason évtizedek óta a mai napig engedik, hogy időről-időre politikusok akár iskolákba is téveszméket, csúsztatásokat adjanak elő 1956-ról vagy annak halasi eseményeiről. Pedig a minősítgetésekkel sokszor nem naggyá teszünk valamit vagy valakit, hanem a lényegről tereljük el a szót. A történelemoktatásnak pedig nem is szabad(na) erről szólnia, csupán a puszta tények ismertetését kell(ene) felvállalnia. Visszatérve a kérdés második felére Nagy Imre célja - ahogy a kommunista terminológia elítélően mondja - a revizionizmus volt. Vagyis a kommunista ideológia és a rendszer felülvizsgálata. Nem feltétlenül akart ő miniszterelnök lenni, nem is értette, hitte, akkor a forradalom első napjaiban, hogy a magyar nép valóban radikális változást akar és követel. Lassan döbbent rá, és szívvel-lélekkel kiállt a függetlenség kivívása mellett. Politikai rendszerben akkor még nem lehetett gondolkozni, csak az önállóság reményében.

Diószegi Balázs (1914-1999) az „utolsó magyar parasztfestő”, Munkácsy- illetve Székely Bertalan-díjas művész, Kiskunhalas díszpolgára. Miután felhagyott a festészettel csak grafikákat készített illetve írt.

Súlyos bűntény történt Kiskunhalason. Újvidékről hozták fel a 101/322. sz. munkásszázadot, amely nagyrészt 17-20 éves fiatalemberekből állott. Az ottani vasútépítésnél dolgoztak. 1944. október 11-én dühöngő SS-katonák, csendőrök és vérengző nyilasérzelmű vasutasok és polgári személyek arra kényszerítették őket, hogy levetkőzzenek, ássák meg sírjukat, s azután géppisztolyokkal halomra lőtték, puskaaggyal és botokkal, dorongokkal agyonverték őket. Igen sokat összekötve, élve földeltek el. A század 208 tagjából csak 12 menekült meg.” - írta az 1946-ban megjelent Fekete könyv - A magyar zsidóság szenvedéseiről című könyvében Lévai Jenő. Mi történt valójában, kik és hányan haltak meg, kik követték el a tömegmészárlást?

"1703. október 5-én Kiskunhalas területén Deák Ferenc kuruc ezereskapitány vezetése alatt itt táborozó magyar sereget a Délvidék felől érkező Johann Kyba labanc ezredes rác hada gyors támadással meglepte, megverte, és visszavonulásra késztette. Legalábbis a történelem legújabb kutatásai szerint a halasi csatát a magyarok veszítették el. Sokáig az állt a történeti munkáinkban, hogy a kurucok megverték a rác regimentet. Még a történelem nagy históriásai is így tartották egy időben számon a 305 éve lezajlott küzdelmet. Azonban mai tudásunk alapján biztosnak tűnik, hogy bár a csatát elveszítettük, de a labanc sem tudott megmaradni a térségben, így végül is a kurucok időt nyerve 2 év múlva birtokba vették a Duna-Tisza közét és megkezdhették az ország nyugati végeinek felszabadítását is. És hogy mi bizonyítja, hogy mi hagytuk el vesztesen a csatateret?

105 éve született Amrita Sérgil (Amrita Sher-Gil) (1913-1941) indiai származású élet- és festőművésznő. Édesanyja egy magyar nő, Gottesmann Marie-Antoinette, egy indiai rádzsa feleségének társalkodónője volt. Így jutott el a távoli országba, ahol megismerkedett Umrao Sher-Gil nevű főnemessel. Házasságuk után Budapestre költöztek. Ekkor született két lányuk. Az idősebb volt Amrita. Dúsgazdag környezet és a családi miliő miatt szinte egyenes út volt számára a művészetek felé. Édesapja honosította meg a fénykép-művészetet Indiában. Nagybátyja Baktay Ervin orientalista, író, festő volt. Házukban lakott Bartók Béla zeneszerző. Amrita magántanuló volt, megfordult Firenzében is. Rajongott Ady Endre írásaiért és ismerte Karinthy Frigyes írót is. Nagy műveltségre tett szert. Imádott olvasni, zenélni, sok nyelven beszélt.

A halasi katolikusoknak örökké kedvesek maradnak saját templomaik, de az ideérkező vendégek és turisták is ámulattal nézik, hogy milyen különleges, egyedi ábrázolás és színvilág pompázik ezekben az épületekben. Talán kevesen tudják, hogy igazán kalandos élete volt az alkotóknak, akiknek köszönhetjük ezeket a templombelsőket.

 Egykor Halason és határában 30-35 szélmalom vitorláit is forgatta egy időben a szél. Mára, a környékünkön csupán a Sáfrik szélmalom maradt fenn egy letűnt kor emlékeként. Utolsó előtti társa Kunfehértó külterületén, 2010 karácsonyán dőlt össze. Ahogy az ott élők elmondták, szépen halkan, senkit nem zavarva, elhagyatottan, magára maradva. Országosan védett műemlék (volt) a Németh Buhin malom is, úgymint a halasi társa.