Sokan gondolkoznak el azon, hogy egy-egy régebbi település miért lett népesebb, nagyobb, mint a többi. Mitől van az, hogy vannak kétezer, meg léteznek negyvenezer fős helységek? Számíthat persze az elhelyezkedés, nemzetközi útvonal, vasút, geográfia, természeti kincsek, történelmi múlt és sok egyéb. Az biztos, hogy a közép- és nagyvárosoknak egyetlen lehetőségük van: mindig megújulni. Ettől tudnak nagyobb lakosság számot produkálni, növelni gazdasági erejüket és ezzel a bevételeiket.
Halasnak is sok problémát okozott a népességfogyás. Szerencsésebb időszakokban természetes népesség gyarapodás is jellemző volt, ám ahhoz, hogy egy város a nagyobb lélekszámot meg is tudja tartani, azzal az itt születőket és az ide letelepülőket itt kell tartania, ide kell vonzania. A 19. század végén egy valóban fejlődő településnek számítottunk. Volt vasút, létrejöttek a gazdasági és pénzügyi intézmények, sok vállalkozás indult útjára.
Ám mégis voltak, akik tudták, ez nem elég. Ebben az időszakban komoly iskolahálózat épült ki hazánkban, de Halas igyekezett még erre is rákontrázni. Úgymond előremenekültünk a fejlesztések területén. Ennek egyik meghatározó szereplője a város mellett a református egyház, és ennek szellemi irányítói Szilády Áron és Szász Károly voltak. Pontosan tudták, hogy a településnek oktatási központtá kell válnia, hogy a fiatalokat itt tartsa, és egy komoly értelmiségi réteg tudjon kialakulni. Ezért az 1892-ben épült új gimnázium építése mellett törekedtek arra is, hogy olyan szakoktatók és szaktudósok kerüljenek ide, akik komoly tudást tudnak átadni a tanuló ifjúságnak.
Olyan légkör alakult ki, ami vonzotta a tudósokat. Persze nem mindegyikük vett részt az oktatásban, de nagy hatással voltak a korszak szellemi életére. Városunk nemcsak kereskedelmi, gazdasági központ volt ekkoriban, hanem kulturális és tudományos téren is kiemelkedtünk a Kiskunság települései közül.
Bátran kijelenthetjük, hogy Halas ekkoriban, a térségben is egyedülálló módon teljesített. Volt, amikor egyszerre három akadémikus élt és tevékenykedett itt a 19. és 20. század fordulóján. Összesen pedig négy itt élő kutatót választottak meg a tudományos élet legmagasabb intézménye tagjainak sorai közé.
Lássuk, hogy kik ők!
Szilády Áron (1837-1922) lelkészcsaládból származott. Itt végezte a gimnáziumot. Élete végéig állítólag 27 nyelvet tanult meg. 1857-től a török nyelv tanulmányozása céljából Konstantinápolyban és Kis-Ázsiában élt. 1863-tól lelkészként szolgált Kiskunhalason. 1865 és 1878 között országgyűlési képviselő volt. Élete egyik legfontosabb cselekedete a gimnázium szerepének és színvonalának növelése volt. Tanított is a gimnáziumban. Tudományos, nyelvészeti tevékenysége miatt a Magyar Tudományos Akadémia 1876-tól rendes tagjává választotta. Sírja a régi református temetőben van.
Szász Károly (1829-1905) református lelkész, püspök és irodalmár. Az 1848-as szabadságharcban - édesapja révén is - szerepet vállalt. Bujkálnia kellett, majd később számos helyen tanárként dolgozott és lelkészként is szolgált. 1865-től országgyűlési képviselő, majd 1884-től a dunamelléki református egyházkerület püspöke lett. Második felesége halasi volt, Bibó Antóniának hívták. Így helyi kötődése miatt sokat segített a városnak is. Jelentős irodalmi tevékenységet folytatott, melynek nagy részét itt írta. Könyvei, de főként műfordításai a mai napig meghatározóak az irodalomtudományban. 1869-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, majd 1900-tól az intézmény alelnöke volt. Budapesten temették el.
Gyárfás István (1822-1883) gyermekként került Kiskunhalasra. Az itteni gimnáziumban végzett. Jogot tanult Pesten. Halason aljegyzőként, majd kerületi táblabíróként dolgozott. A református egyháznál is szolgált Szilády mellett. Máig megkerülhetetlen történeti műve: A jászkunok története című négy kötetes monográfiája. Ezenfelül kertészeti- és gyümölcstermesztési írásai is megjelentek. Halason fejtette ki tudományos munkásságának nagy részét. 1878-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választották. A Baky kripta mellett található a sírja.
Thúry József (1861-1906) nyelvész-tanár és könyvtáros. Szabadidejében nyelvészettel foglalkozott és ezzel kapcsolatban tudományos munkákat írt. Fordításai komoly visszhangot váltottak ki a tudományos életben. A magyar-török nyelvrokonságot kutatta. 1883-tól tanított a halasi gimnáziumban. 1903-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. A régi református temetőben temették el.
Végső István
istvan.vegso@gmail.com
vegso.halas.hu
