Hol van az a Tájház? Ott található, ahol a szódagyár volt? Az a nádtetős épület, amitől nem messze a cipész is dolgozik? Teszik fel időről-időre ugyanazokat a kérdéseket az emberek, ha a Tájházra terelődik a szó. Lássuk, hogy mit is érdemes tudni erről a helyi látnivalóról?
Jól esik, ha dicsérik az írásomat, és persze hasznos az építőjellegű kritika is. Gózon Imrével 18 éve ismerjük egymást. Egykori halasi család sarja, a holokuszt túlélője. Egy nagyon érdekes anekdótát küldött egy előző blogbejegyzésmre reagálva. Megjegyzem, hogy tudomásom szerint dr. Nyerges Pál csendőr százados, ha a helyi csendőrségnél szolgált, akkor nem Kiskunhalason, hanem Kiskunfélegyházán teljesített szolgálatot a gettósítás és deportálás idején. A kiskunhalasi zsidókat 1944. május 22-től gettósították, június 17-én szállították át Szegedre és onnan deportálták marhavagonokba halál- vagy munkatáborokba. Ennek ellenére ez a kis történet is felhívhatja a figyelmet, hogy csendőrök is résztvettek 1944-ben a kiugrási kísérletben, nemzeti ellenállásban. Másfelől az 1945 utáni magyar emigráció komplexitása is középppontba kerülhet.
Ha azt gondoljuk, hogy a modern időszak korsága nem hatott már a régi idők emberére, nagyon nagyot tévedünk. Mielőtt azt hinnénk, hogy a társadalmi-, a közösségi- és közélet problémái csak mostanság csaptak át szélsőségekbe, rosszul hisszük. Százöt éve is hasonló gondok sújtották az itteni lakosságot. Természetesen bizonyos találmányok, vagy az elektronika és az Internet nem hatottak rájuk, de kísértetiesen hasonló újság címszavak fogadták a korabeli újságolvasót, mint most. Sokszor úgy tűnik nem is változott olyan nagyon sokat a világ. Sikerek, kudarcok, öröm, gondok és bánat, hasonló mértékben került az újságok hasábjaira, mint manapság. Érdemes tehát felcsapni egy-egy 1914-es lapot, hogy mit is írtak Halasnak, Halasról:
Íme néhány cikk címe 1914-ből: „Választás”, 6 napi elzárás”, „Borzalmas halál”, „A káromkodó magyar”, „Új orvos”, „Mulatság”, „Holttest a székben”, „Tanítók bálja”, „Többet a népért”, „Takarékoskodjunk!”, „Lopás a pásztorórán”, „Szocializmus és hazafiság”, „A halasi csipke diadala”, „19.000 koronát kap Halas”, „Állat az emberben”, "A cigányok, a döghús és a szolgabíró", "Több csendőrt Halasra!", "Vadházasok" "Suba lopás", "Erkölcsi fertőben" stb.
Csak néhány helytörténeti rövid írás emlékezik manapság városunk egykor ország- és világszerte nevezetes alakjáról. Halas egykori neves és gazdag családjának legkiemelkedőbb személyére emlékezünk ezzel a bejegyzéssel.
A halasi vasút történetre emlékeztünk röviden 2012-ben. Kohout Zoltán beszélgetett Végső István történésszel. A Pest-Zimonyi vonal évfordulója (1882) kapcsán tekintettük át a legfontosabb történéseket.
18. század közepétől kezdve nagy tömegben elsősorban római katolikusok érkeztek a színreformátus Halasra. Ez nagy ellenszenvet váltott ki a protestáns halasiakból, akik meg szerették volna őrizni városunkat a régi kálvinista szellemben. Nem tetszett nekik, hogy az eddig református városba nincstelen és vagyontalan, főként pásztorkodásból és cselédmunkából élő katolikusok költöztek be. Főként Szeged, Hódmezővásárhely és Kiskunmajsa környékéről jöttek be a városba és kialakuló tanyavilágba. Sok ellenségeskedés támadt a reformátusok és a katolikusok között, s ez több évszázadon át tartott Halason. Egyházzá szervezésük és templomépítésük dátuma, 1769-ben indult, 250 éve.
Világvége. A fejünkre esik az ég, üstökös jön, isteni végzet, tágul a világegyetem, vörösóriásból fehértörpe, majanaptár, atomháború, robotok lázadása, üvegházhatás, 2020 körül már nem lesz kőolaj és földgáz. Az emberiségnek kellenek a világvége konteók. A mai legdivatosabb elméletet klímaváltozásnak mondják. Nem vagyok a téma szakértője, de azért, ha összehasonlítjuk a jó néhány ókori, bibliai, vagy középkori, újkori forrást, akkor emlékezhetünk, tudhatunk olyan eseményekről, amikor folyók, kutak kiszáradtak, nagy áradások voltak. Ám ezt most a fokozott szén-dioxid kibocsátással, a műanyagok és a hatalmas szeméthegyek elterjedésével stb. magyarázzák. Ha jól sejtem utóbbi elítélendő környezeti rombolások nem voltak jellemzőek a 18-19. századra, mégis érdekes, rémisztő eseményekről olvashatunk. Következzen tehát néhány esemény Halas időjárás-történetéből a 18-20. század között.
Egyik előző írásom óta többen is érdeklődtek, hogy merre van pontosan az izraeliták sírkertje. Az ortodox temetőkhöz hasonlóan kissé félreeső területen található, és persze elsősorban a hozzátartozókat várja a Gólya utcában, a Lomb utcai óvoda melletti nyughely.
Tájékoztatásügyi miniszter, Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, főszerkesztő, háborús hadirokkant, szabadelvű majd kisgazda politikus, aki Kiskunhalason született, de igen kevesen ismerik a nevét. Balla Antal (1886-1953) újságíró, történész városunkban látta meg a napvilágot.
Sokszor mondták már nekem, hogy foglalkozni kellene a városházi árkáddal és a hozzáfűződő babonákkal. Mivel én magam nem voltam babonás, és már csak azért is mindig átmentem alatta, így a végtelen hosszú helytörténeti bakancslistámra írtam fel ezt a feladatot is. Most azonban újra előkerült a téma, így gyors nem reprezentatív kutatást végeztem az egykor vagy ma itt élő halasiak között. Mit tudunk erről az egészről?
