Elkeseredettség, düh, szitok, elhagyatottság érzése vegyült a magyarság szívében 1920. június 4-től Trianon kapcsán. A helyi sajtóból néhány cikkel emlékezünk, amelyek jól visszaadják a korszakot jellemző hangnemet, érzületet azokból a napokból....
Kunok!
A békeszerződést a kormány aláírta. (5 szó cenzúrázva) A szerződés semmis. Senkit sem kötelez, soha el nem ismerjük. Nem mondunk le soha ezer éves hazánk határairól. Nem mondunk le soha idegen iga alatt szenvedő testvéreink millióiról. Visszaszerezzük drága hazánkat. Készüljön mindenki új harcra.
(Halasi Újság, 1920. június 6.)
A szétdarabolt történelmi Magyarország
A város tiltakozása junius 4-én.
A békeszerződést Magyarország nevében a kényszerítő körülmények folytán június 4-én d. u. 4 óra 30 perczkor aláírták. Az aláírás ugyan megtörtént, de az a hit, hogy ez a béke csak papiroson állhat meg, a közönség lelkében él.
Az országban e napon mindenütt impozáns, méltóségteljes tiltakozás nyilvánult meg az igazságtalan béke ellen.
Halason is pénteken a város közönségének tiltakozása megható, impozáns módón nyilvánult meg. A templomokban tartott istentisztelet után a tanuló ifjúság a közönség részvételével kivonult a Kurucz szoborhoz, ahol Fülöp Sándor tanár, a Terület Védő Liga elnökének gyönyörű beszéde után koszorút helyeztek el a szoborra; a polgári leányiskola nevében Kutsera Csiri, a gimnáziumi ifjúság nevében Pázsit Antal tett le koszorút, majd elárasztották a szobor talapzatát zöld ágakkal és virágokkal, jelképezve, hogy a magyar míg él, ebbe a békébe nem fog belenyugodni s minden erejével, kitartó munkával, szorgalommal azon lesz, hogy az elszakított országrészeink ismét visszacsatoltassanak hozzánk.
A megható tiltakozás, amely a lelkekben maradandó nyomokat hagyott, ezzel véget ért.
(Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1920. június 9.)
Búsuló kuruc szobra (1904)
CONSUMATUM EST . . .
1920 június 4-én.
A kereszten vértanú hálált halt isteni Megváltó összes fájdalmait átérezve, a magyar nemzet lehajtja a fejét.
Consumatum est . . . Beteljesedett . . .
Június negyedikén, egy erős lelkű és acél szívű magyar keze aláírta azt a békét, amely méhében viseli az új háborút. Erős volt annak a magyarnak a lelke, hogy el nem borult, acélból volt a szíve, hogy meg nem repedt, abban a pillanatban.
Ne hintsünk hamut a fejünkre, ne gyászoljunk. A vezeklés, a mea culpa nem segít mi rajtunk. Emlékeztessük a világot június negyedikére. Ez a dátum még felrobbantja Európát. Június negyedikén helyezték el ellenségeink azt a pokolgépet, amely őket — sokkal hamarább, mint gondoljak — a levegőbe röpíti. A tűzcsóva mindég a mi kezünkben lesz. Csak a kellő pillanatra várunk.
Fére a gyásszal, nem kell fekete lobogó; ne konduljanak meg a lélekharangok, a pap se mondjon rekviemet.
Élünk. Szent István birodalma él. Gyáva hazugság az hogy felszabdalták. Amit a Trianoni palotában aláírtak, az egy hitvány rongydarab. Ezt a békét mi sohasem fogjuk betartani.
A Szentháromság egy Isten, minket úgy segélyjen, úgy büntessen!
(Halasi Újság, 1920. június 6.)
Összeállította: Végső István
vegso.halas.hu
istvan.vegso@gmail.com
