Manapság, amikor Kiskunhalason egyre látványosabban pusztulnak, tűnnek el polgári, paraszti, polgár-paraszti örökségünk építményei, talán, érdemes egy-egy régi halasi házról többet megtudnunk. Ezek közül például kiemelhetjük a 121 éves Weisz-házat, amely mostanában egy ázsiai étteremről ismert a városban.

Városunk históriája 2022-ben is számos jelentős évfordulóban bővelkedik. Ezen év is sok érdekességgel szolgálhat: történelmi események, királyi rendelkezések, intézmények létesítése, fontos épületeink és szobraink átadása, hungarikumunk megalapítása, kiemelkedő személyiségek születése és halála, valamint egyesületek és újságok elindítása.

Az utolsó vele készült interjú kivonatával emlékezünk a "nagyon nehéz ember", Szilády Áron (1837-1922) református lelkészre, nyelvészre, MTA-tagra, országgyűlési képviselőre. 1922. március 20-én hunyt el, aggkórban. Halálát Ván Benjámin lelkész jelentette be a hatóságoknak. Temetése nagy részvét mellett 1922. március 22-én zajlott le a régi református temetőben, a családi sírhelynél. Ravasz László püspök mondta a gyászbeszédet, amiben keleti misztikusokhoz méltóan: hol sashoz, hol oroszlánhoz, hol kerubhoz hasonlította az elhunytat. Vásárhelyi Pál soltvadkerti lelkész mondott érte imát. Az Akadémia részéről Császár Elemér; a Kisfaludy és Irodalmi Társaságtól Szász Károly író, püspök; az egyházközösség részéről Thuróczy Dezső helyettes polgármester mondott búcsúbeszédeket. A Kolozsvári Egyetemről pedig - a később Szegeden József Attilával konfliktusba került - Horger Antal egyetemi tanár érkezett elbúcsúzni tőle.  

Kiskunhalas város leghíresebb sírja egy Tolna vármegyéből származó evangélikus emberé. A halasi idősek és középkorúak mind-mind tudják, hogy ki volt Sass Károly (1825-1890) hivatalnok. Mindenki egyszerre vágja rá, ha megkérdezik: "Sass Károly,  Petőfi násznagya volt". De még az országos tudósítások, tv-műsorok, újságcikkek is, amelyek a várost mutatják be, erről a sírról szinte mindig megemlékeznek. Arra, hogy ki volt, honnan jött, mi volt a foglalkozása, hogyan lett a Petőfi esküvői tanúja, miért lett nász egyik fontos adatközlője, és hogy került Halasra, a lenti írásban igyekszünk válaszokat adni?!  

Halasi savanyú máj egy hagyományos kiskunhalasi étel. Télen, a disznóvágások körüli időkben készítették, készítik. A 19. századtól vannak leírásaink erről az finomságról. A városon kívül sehol máshol nem készítenek még csak hasonlót, vagy hasonló nevű étket sem. Pedig érdemes kipróbálni ezt a kiskunsági csemegét.

Bánatos idők száz esztendeje is voltak. Hogy búcsúzott a helyi média 1921-től? Erről tanúskodik egy kis versecske.  

Nem először rémisztgeti "nagymacska-híre" a kiskunhalasi tanyavilágot. Ám a régebbi időkben kiderült, hogy egészen más állat "támadta meg" a futóhomok békés népét. Napjaink "párduc-sztorija" mellett érdemes áttekintenünk néhány történti érdekességet a határban egykor leselkedő fenevadakról.

Az "első halasi puma" (Kispéter Imre felvétele, Halasi Tükör, 1988. július 8.)

Az ebben a hónapban elhunyt dr. Gszelmann Ádám tanárra, helytörténészre emlékezünk a 2010-es könyve bevezetőjével.

Sajnálattal vettem tudomásul az utóbbi időben, hogy egy nagyon fontos halasi anekdota "eltűnt". Pontosabban nem ismerik a fiatalok és már a középkorúak egyrésze sem. Pedig országos jelentőségű személyiségről és eseményről beszélhetünk. Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) költő érkezett a debreceni kollégiumból, 1795-ben húsvét előtt, a református Halasra. Akkor húsvét április 5-6-ra esett. Legációjához egy irodalmi színvonalú, valószínűleg kevés valóságalappal rendelkező történet fűződik, amelynek több verziója ismeretes. Bár vannak gyűjtések, könyvek, amelyek őrzik az anekdotát, talán, érdemes felemlíteni a híres itt tartózkodás reánk maradt jelentét. 

Mindig is foglalkoztatja, foglalkoztatta az embert, hogy a városáról, a közösségéről mit írtak régen. Fontos számunkra, hogy milyen képe születik egy kívülállónak arról a szülőföldről, ahol él, tevékenykedik. Nagymihály Sándor a korszak történelem népszerűsítő írója, újságírója és forgatókönyvírója volt. Számos könyv és film fűződött a nevéhez. Ő írt 1936-ban röviden városunk történetéről, aminek aktualitása az volt, hogy akkor még a legkorábbi, Halast említő oklevél dátuma 1436 volt. (Azóta már egy 1347-es oklevelet tartunk számon, mint ami legrégebben utal Halasra.) Érdekesen és a kor tudásának megfelelően foglalta össze településünk, olykor nagyon szomorú, keserves történetét a Pesti Hírlapban. Néhány komoly és megmagyarázhatatlan hibát ugyan vétett, mint például, amikor IV. Béla király összekeverte Ulászló királlyal. Nem feltétlenül "érezte meg", hogy ki a kun és ki a kiskun, és néhol az évszámokkal is meggyűlt a baja. Az idősíkok között is van némi csúszkálása, ám többségében helyes adatokat használt.