"A magyar történetírás egyik legbuzgóbb és legszorgalmasabb munkása Gyárfás István ma reggel virradóra meghalt." - írta a Budapesti Hírlap 1883 júliusában. Dr. Gyárfás István jogász, történész 1822. július 21-én, vagyis pont 200 éve született. Kiemelkedőek kutatásai és publikációi a jászkunok, az őskeresztény műemlékek, régészet, de a gyümölcsészet, kertészet területén is. Az MTA levelező tagja volt. Viszonylag korán, 61 éves korában hunyt el. Számtalan tudományos tervét nem tudta befejezni.

Gyárfás István 

Nemes léczfalvi Dr. Gyárfás István Dömsödön, 1822. július 21-én, Gyárfás Pál "prédikátor" és Páli Zsuzsanna gyermekeként látta meg a napvilágot. (Sajnálatosan a Kiskunhalas Almanachban (2002), Halasi Múzeum Évkönyvben tévesen találhatóak az életrajzi adatai. Nem Dömösön, és nem 1822. július 17-én született.) Erdélyi székely nemes család leszármazottja volt. Nagyapja, id. Gyárfás István még a mádéfalvi veszedelem (1764) miatt menekült Sárospatakra, ahol Györkei álnéven élt és tanult. Az ő fia volt Gyárfás Pál, aki Halasra került lelkésznek. Ezért Gyárfás István itt tanult, a helyi gimnáziumban az 1830-as években.

A dömsödi református egyházközség keresztelési anyakönyve, Gyárfás István, 1822. július 21-én született.

A jogi tanulmányait Debrecenben végezte el. A jogi gyakorlatait Eperjesen, Pozsonyban és Pesten folytatta. Utóbbi helyen önszorgalomból bejárt a "bölcseleti karra", ahol Horváth István történész, nyelvész, tanár óráit hallgatta.  Miután édesapja elhunyt, hazatért Halasra. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején részt vett a hadieseményekben, ezért egy ideig bujdosnia kellett. Arad és Debrecen környékén valamint Bodoglár pusztán igyekezett elrejtőzni. Kenéz Mihály jászkun kerületi kormánybiztos jóindulatából került hivatalba.

Ám 1851-től Kiskunfélegyházán jászkun kerületi járási alkapitány volt. Talán, nem véletlen, de ekkor elveszi Kenéz leányát, Borbálát, akitől később három gyermeke is született. 1854-ben Gödöllőn szolgabíróként dolgozott. 1862-től Kiskunhalason kerületi táblabíró volt. 1871-től Szabadkán dolgozott, mint ügyész, majd 1873-tól budapesti ítélőtáblai bíró. Munkásságát elsősorban a jászkunok törté-netének feldolgozására szentelte, műveiben sok adatot, gazdag oklevélanyagot gyűjtött össze, de a régebbi századokat illetően romantikus elképzelések kíséretében. 

Jászkunok története IV. kötete

Nagyon sok írása jelent meg különféle szakmai lapokban gyümölcsészeti, történelmi, régészeti és jogi kérdésekről. Legjelentősebb műve: a Jászkunok története I-IV. kötete (1870-1885).

"Munkámban összefüggő egészet akarván nyújtani, a mennyiben az őstörténelem egyes kiszakított részeit előbbi írók által alaposan feldolgozva találtam: ezeket kellő pótlások vagy kihagyásokkal átvettem; s valamint a külföldi írók részint nemzetünkkel ösmeretlenség, részint elfogúltságból származó tévedéseit helyreigazítani igyekeztem; úgy kívántam lehetőleg kerülni a történelmi hűség rovására a nemzeti hiú dicsekvés, s hazaszeretetben túláradozásból származó elferdítését a tényeknek, s erőszakolását az adatoknak. A 2-dik kötet a jászkunoknak hazánkban letelepedése, s itt lefolyt viszontagságos életének történelmét fogja – több százra menő eredeti s eddig legnagyobb részben kiadatlan oklevelek kíséretében – tárgyazni; s ha jászkun testvéreim nemzeti buzgalma s kegyeletes hazaszeretete úgy fogja akarni, a 3-dik kötetet a német vitézi rend szolgasága alóli visszaváltás részletes leírása, – szinte okmánytári függelékkel s egyes községek és puszták érdekes monographiájával – fogja képezni. Végre, mit legelőször kell vala említenem, hálás köszönetemet nyilvánítom a tek. Jászkun-kerületek mélyen tisztelt közönségének azon ősök iránti tisztelet s hazafiúi kegyeletből származott nemes eljárásáért, mely szerint egész munkám megjelenését 200 példányra előfizetés által kegyesen biztosítani méltóztatott. Írtam Kiskún-Halason, a Kiskúnság hajdani egyik székhelyén, Mart. 1-én 1870." (Gyárfás István: Jászkunok története I. Kecskemét, 1870.)

1867-től a Magyar Történelmi Társulat választmányi, 1878-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

Az 1870-es években Szilády Áron református lelkész hosszas országgyűlési képviselősége és távolléte idején, mint a kiskunhalasi református egyházközség főgondnoka tevékenykedett. Eredményes szolgálata jutalmául olajfestmény készült róla, amit a gimnázium könyvtárában helyeztek el.

 Gyárfás Istvánné Kenéz Borbála és Gyárfás István

Czölöpmaradványok című munkája megváltoztatta addigi képünket Kiskunhalas város kora újkori története kapcsán. A várost nyugatról körülvevő mocsár és víz fontossága felértékelődött. Az újkorban állandóan a hadak útjában álló város lakosságának megmeneküléséhez nagyban hozzájárulhatott ez a cölöprendszer is. A település nagy része egyes időkben alig volt a vízfelszín felett. Ez alapvetően megváltoztatta az addig elképzeléseinket az újkori Halas kapcsán:
"Ily száraz állapotban van 1863 óta jelenleg is, ezt felhasználni kívánja régészeti kutatásra, mivel már a nád is le volt vágva, Szilády Áron, Gál Lajos és Pap Antal barátaim társaságában f. 1869. évi jan. 6-án megszemlélni indultunk azon czölöpöket, melyeknek e tájon a nád között létezéséről már többször hallottunk beszélni. Vilonya József takács és Péter Balázs házai közti utcza végén a tó partjától befelé 7-8 ölnyire elérvén a nagy lápot, id. Thorma Imre birtokos nádasában, a parthoz 40-50 ölnyi távolban, a láp szélében, az ide 60-70 ölnyire eső nagy sziget felé való irányban, a föld szinén felül egy lábnyi magas korhadt oszlopfejek láthatók, az oszlopok vagy czölöpök némelyike szegletes, másika gömbölyű, némely helyen sűrűbben, 100 más helyen ritkábban állanak, másfél négyszegölnyi téren 7-8 darabot is megszámlálhatni ; felfelé vagyis északnyugat felé, s a parttal egyenközti irányban több mint 100 ölnyi hoszszaságban több ily czölöp látható ; azonban e czölöpöknek akár egyik, akár másik parttal való összeköttetése felfedezhető nem volt." (Czölöpmaradványok Halason In: Archeológiai Értesítő, 1870. II. köt. 189-195. p.)

Rejtek a nádasban

Gyárfás István kapcsán egészen hosszú nekrológot írt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzet:
"A magyar történetírást érzékeny veszteség érte. Legbuzgóbb és legszorgalmasabb munkásainak egyike, Gyárfás István, néhány napi szenvedés, után hétfőn reggel virradóra meghalt. Élete delén, munkássága és tevékenysége közepette ragadta ki őt a halál körünkből. A jogi és történeti irodalomban egyaránt sokat dolgozott és nemcsak szorgalmas búvár, de lelkiismeretes feldolgozó is volt. Legnagyobb munkája monographiája, a jász­kunok, melyből két kötet megjelent, a harmadik sajtó alatt van, a negyedik pedig sajtókész. Be lesz-e ezzel fejezve a munka, nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy az a redemptióig eljutott. Gyárfás egyébiránt önálló kötetet tett közzé a redemptióról, legközelebb megjelent műve: „A jászkunok személyes- és birtokjogainak történelmi és jogi fejtegetése“ sok fontos új adattal vilá­gítja meg az ügyet. Gyárfás apróbb művei igen tekintélyesgyűjteményt képeznek. A tudós történetíró leg­közelebb két értekezést olvasott fel az akadé­miában a jászkunok eredetéről és nemzetiségé­ről, polemisálva a Petrarca-codex ügyében írt czikkekkel és könyvekkel. Utolsó műve az Érdy felett tartott emlék­beszéd volt. Gyárfás királyi táblai biró volt; buzgó, te­vékeny hivatalnok és ritka becsületességű bíró, kit társai mind szerettek és becsültek és aki pályáján bizonyára magasabbra emelkedett volna, ha a halál el nem ragadja. A magánéletben Gyárfás a legjobb és leg­tisztább kedélyű emberek közé tartozott; nemesemberbarát volt; szeretett vitatkozni, de modora mindig finom, gyöngéd maradt és sohasem igye­kezett valakinek kellemetlenséget okozni. Temetésén az akadémia és az igazságügy-minisztérium képviseltetni fogják magukat. Az elhunyt családja a következő' gyászje­lentést adta ki: Özvegy Gyárfás Istvánné szül. Kenéz Borbála úgy a saját, mint gyermekei: Ilona, Etelka és Géza, valamint a nagyszámúrokonság nevében fájó szívvel jelenti a szeretett jó férj és édesatya, Gyárfás István királyi táb­lai bírónak és a magyar tudományos akadémialevelező tagjának, folyó 1883-ik évi július bó16-án reggel 4 órakor, élete 61-ik és boldogházassága 33-ik évében, rövid szenvedés után történt elhunytat. A boldogult bűit tetemei július hó 17-én délután 5 órakor, az elhunyt buda­pesti lakásán: VIII., Múzeum körút 18. szám tartandó ima után fognak a magyar kir. államvasút pályaudvarába szállíttatni és Halason, július hó 18-án délután 5 órakor, a helvét hitvallású szertartás szerint örök nyugalomra tétetni. Budapest, 1883. július hő 16-án. Béke lengjen porai felett! A m. t. akadémia ez érdemes tagjának el­hunyta alkalmából, a következő felhívást bocsá­totta ki: Léczfalvi Gyárfás István, volt budapesti kir. táblai bíró, a m. t. akadémia lev. tagja folyó hó 16-án reggel négy órakor jobblétre szenderülvén, felkérem a m. t. akadémiának a fővárosban időző tagjait, hogy a temetés idejére folyó hó 17-én délután 5 órára, a halottas ház­nál (Kálvin-tér első hazai, takarékpénztár háza) megjelenni szíveskedjenek. Budapest, 1883. jul.16-án. Deák Farkas, helyettes főtitkár." (Székely Nemzet, 1883. július 19., 1.)
  

 Gyárfás István szobra a halasi csipkesétányon

Pályatársa, Szilágy Sándor nyelvész, történész így emlékezett róla:

"Valóban tragikus halál volt az övé. Erős, izmos, egészséges ember, olyan szervezettel, mely még az évek hosszú sorát helyezte kilátásba, tele életkedvvel, jó humorral, boldogan egy kedves családi körben, szeretve, tisztelve ismerősi nagy számától...  [...] Munkaszeretetét csak hazaszeretete múlta felül, s nem hosszúra nyúlt, de becsülettel megfutott pályájával állandó emléket hagyott maga után. Kitartással, lelkesedéssel dolgozott, mert híven akarta szolgálni hazáját, s egy fáradságos, de szép és hasznos élet után ott pihen Halason, kedvencz fái árnyékában. "

Emlékezete

Egyes életrajzi leírások (Vö.: Kiskunhalas Almanachban (2002) ellenére valójában Budapesten hunyt el, a Múzeum körúti lakásában. 1883-ban Budapestre és Kiskunhalasra is anyakönyvezték a halálát. Utóbbinál megjegyezték, hogy a fővárosban hunyta le a szemét.
Kiskunhalason nevét márványtábla, diákotthon, mellszobor, (női) kopjafa és utca is őrzi. Sírja a kiskunhalasi régi református temetőben található.

 Művei
Tárnokvölgyi ütközet, és a hunscythák temetkezési módja (Századok, 1867);
A jászkunok története I-IV. kötet Kecskemét, 1870-85;
Czölöpmaradványok Halason In: Archeológiai Értesítő, 1870. II. köt. 189-195. p.
A fekete sereg (Századok, 1877)
Dobó István Egerben. Székfoglaló értekezés. Budapest, 1879. (Értekezések a tört. tud. köréből. VIII. 5.)
A paraszt vármegye (Budapest, 1882) 
A jászkúnok nyelve és nemzetisége. Budapest, 1882. 
A Petrarka-codex kún nyelven. Budapest, 1882. 
A jászkunok személyes és birtokviszonyainak történelmi és jogi fejtegetése (Budapest, 1883).
Jerney János emlékezete. Budapest, 1884. (Emlékbeszédek I. 9.)
Őskeresztény műemléki tanulmányok. Budapest, 1887.
Pannónia őskeresztény emlékei. Budapest, 1889. 
Magyar Tudományos Akadémiai Almanach. Budapest, 1881., 1883.
Magyar Könyvészet Budapest, 1879. 1881-1885.

Gyümölcsészeti írásai, 1857-1861:

Magnemes gyümölcsfákról. Gyümölcsértékesítés Magyarhonban ezelőtt másfél századdal. Siegel György életrajza, Gyümölcskiállítás a vidéken, Schmid főerdész életrajza, Norvégiában tenyésző gyümölcsfajok s Felső-Magyarország gyümölcsészete. Kiskún-Halas város határa tagosításáról, A gyümölcsészet fontossága. Gyümölcsészeti teendőink, Tagosítás Halason.

 Végső István

vegso.halas.hu

istvan.vegso@gmail.com