Manapság, amikor Kiskunhalason egyre látványosabban pusztulnak, tűnnek el polgári, paraszti, polgár-paraszti örökségünk építményei, talán, érdemes egy-egy régi halasi házról többet megtudnunk. Ezek közül például kiemelhetjük a 121 éves Weisz-házat, amely mostanában egy ázsiai étteremről ismert a városban.
A helyi közbeszédben sok lényeges, pontos adat, tény, de persze rengeteg tévinformáció is rögzül Kiskunhalasról. Számos épületet, szobrot és utcát jól ismer a halasiak többsége. Boltok, iskolák, terek eligazodási pontokat jelentenek, amikor valahová el akarunk jutni. Ám vajon hányan tudják, hogy hol volt és van az első emeletes épület, amit nem intézménynek, hanem magánszemélynek építettek? Valószínűleg a többség a Belvárosra tippelnének. Jól is gondolják. A mostani Hősök tere 3. számnál található ún. Weisz-ház az az épület, amit Kiskunhalason egyemeletes magánháznak építettek fel.
Kozits István mérnök tervei alapján kezdődött meg az építkezés. A szegedi Dóczy János és a szabadkai Novák építőmesterek vállalták a kivitelezést. A művezető Zacharia Miklós volt. Az építmény 1901-ben készült el. A helyi sajtó nagy figyelemmel kísérte a munkálatokat. Különlegesnek számított az esemény, de egyben reprezentálta a halasi polgárság erejét és gyarapodását is. Hamar jellegzetes épületévé vált a településnek. Képeslapokon, fotókon gyakran jelenítették meg a korban és a környezetében is karakterisztikus házat. Az emeleti részben lakást, míg a földszinten boltokat helyeztek el. A helyi kereskedők később ezt az elosztást másolták reprezentáns, belvárosi épületeiknél. Jellemző, hogy a következő emeletes kereskedő-házak sokkal később épültek: hiszen a Fekete-ház (Bethlen Gábor tér) 1920 körül, a Kohn Sebestyén-ház (Kossuth u.) 1924-ben, a Lavasy-ház (Eötvös u.) 1927-ben, míg a Tóth-ház (Thury József u.) 1928-ban készült el.
A klasszicista városháza, az akkori nagyvendéglő és a református templom környezete igazán alkalmas volt egy üzlet megnyitására. Akkoriban települt az előtte lévő területre a baromfipiac, ami még inkább emelte a forgalmát a helynek. Ám az akkori szűk utcák akadályai voltak még ekkora a megnövekedett forgalomnak: "zsúfolt sikátor a város egyik legforgalmasabb utczája, különösen piaczok alkalmával. A Weisz-ház sarkán most egy villamos-oszlop van, ettől az oszloptól a depó sarkáig a kocsiút 4 (mondd négy!) lépés! Hát nem botrányköve a városnak az, hogy a város közönsége ily nagy forgalmú ponton 4 lépés széles utczára van beszorítva?! Ezen napokban egy délután láttam, hogy két elszabadult ló egy kocsival a baromfi térről ezen bulevárdba rohant. Ha ez egy népes piacz alkalmával történik, tudja Isten, hány ember szerencsétlenül járhatott volna, mert a megvadult lovak elől ebben a sikátorban nincs hova menekülni, hacsak a villamos póznára nem!" (Kis-Kunság, 1904. február 21.) Láthatjuk, hogy városi gondok, problémák akkoriban is voltak. Ám elég volt egy cikk, egy panasz és viszonylag gyorsan léptek az illetékesek, és bővítettek, fejlesztettek önkormányzati tőkéből. A régiek megoldották a felmerülő bajokat. Nem kellett évtizedeket várni egy projektekre, pályázati kiírásra, mérföldkövekre. 1905-re itt már egy nagy piactér épült ki.
Ekkor még Mátyás térnek hívták ezt a közterületet. Előtte Hentes utcának, majd később, a két világháború között Felsőtemplom és Horthy Miklós tér neveket kapta a mai Hősök tere.
De ki volt az az ember, akinek ekkora vagyona volt, hogy megelőzte a kiskunhalasi dúsgazdag nagybirtokosokat és tisztségviselőket? Weisz Ignác (1868-1946) fűszer-nagykereskedő már a dualizmus idején az egyik leggazdagabb polgára városunknak. Elődjei mind kereskedők voltak. Fejér vármegyéből érkeztek az Alföldre. Weisz még Kecelen született, de Halason vált az egyik legvagyonosabb polgárrá. A legtöbb adót fizetők jegyzékén (virilis) is mindig előkelő helyet foglalt el. Ez azt is jelentette, hogy a képviselőtestület munkájában is részt vett. A Kiskunhalasi Kereskedelmi Kaszinó elnöke volt 1931 és 1937 között. A hitközség elnöki pozícióját is betöltötte az 1930-as években, és részt vett az izraelita népiskola iskolaszékének munkájában is. 1937-ben a kereskedelemügyi miniszter elismerő oklevelét vehette át 40 éves példamutató nagykereskedői munkássága jutalmául. 1944. május végén saját, Fürdő utcai (ma: Béke utca) házában gettósították, és végül a többi zsidó származású személlyel deportálták. Feleségével együtt túlélte a holokausztot, és hazatért. Sírja a halasi izraelita temetőben található.
A két világháború között épülő újabb emeletes magánépületek persze kissé háttérbe szorították a Weisz-ház (városképi) jelentőségét, de helytörténeti elsőségét már nem tudták elvenni.
Végső István
vegso.halas.hu
istvan.vegso@gmail.com
