Nem először rémisztgeti "nagymacska-híre" a kiskunhalasi tanyavilágot. Ám a régebbi időkben kiderült, hogy egészen más állat "támadta meg" a futóhomok békés népét. Napjaink "párduc-sztorija" mellett érdemes áttekintenünk néhány történti érdekességet a határban egykor leselkedő fenevadakról.

Az "első halasi puma" (Kispéter Imre felvétele, Halasi Tükör, 1988. július 8.)

Az ebben a hónapban elhunyt dr. Gszelmann Ádám tanárra, helytörténészre emlékezünk a 2010-es könyve bevezetőjével.

Sajnálattal vettem tudomásul az utóbbi időben, hogy egy nagyon fontos halasi anekdota "eltűnt". Pontosabban nem ismerik a fiatalok és már a középkorúak egyrésze sem. Pedig országos jelentőségű személyiségről és eseményről beszélhetünk. Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) költő érkezett a debreceni kollégiumból, 1795-ben húsvét előtt, a református Halasra. Akkor húsvét április 5-6-ra esett. Legációjához egy irodalmi színvonalú, valószínűleg kevés valóságalappal rendelkező történet fűződik, amelynek több verziója ismeretes. Bár vannak gyűjtések, könyvek, amelyek őrzik az anekdotát, talán, érdemes felemlíteni a híres itt tartózkodás reánk maradt jelentét. 

Mindig is foglalkoztatja, foglalkoztatta az embert, hogy a városáról, a közösségéről mit írtak régen. Fontos számunkra, hogy milyen képe születik egy kívülállónak arról a szülőföldről, ahol él, tevékenykedik. Nagymihály Sándor a korszak történelem népszerűsítő írója, újságírója és forgatókönyvírója volt. Számos könyv és film fűződött a nevéhez. Ő írt 1936-ban röviden városunk történetéről, aminek aktualitása az volt, hogy akkor még a legkorábbi, Halast említő oklevél dátuma 1436 volt. (Azóta már egy 1347-es oklevelet tartunk számon, mint ami legrégebben utal Halasra.) Érdekesen és a kor tudásának megfelelően foglalta össze településünk, olykor nagyon szomorú, keserves történetét a Pesti Hírlapban. Néhány komoly és megmagyarázhatatlan hibát ugyan vétett, mint például, amikor IV. Béla király összekeverte Ulászló királlyal. Nem feltétlenül "érezte meg", hogy ki a kun és ki a kiskun, és néhol az évszámokkal is meggyűlt a baja. Az idősíkok között is van némi csúszkálása, ám többségében helyes adatokat használt.

Talán az egyik legszebb szobrunk, mégis nagyon kevesen tudják, hogy miért is állították annak idején. A röviden: Hősök szobra, Szentgyörgyi István szobrászművész és Hikisch Rezső építész alkotása. Az első világháború hősi halottainak emlékműve a református templom mellett, a Hősök terén található.

Viszonylag ismert  történettel emlékeztetünk a helyi, egykori halasi cigányságra, annak okán is, hogy nem sokára a roma holokauszt (porajmos) emléknapja (augusztus 2.) következik. 1935. október végén különleges "turisztikai" attrakcióval csalogatták a "turistákat" Kiskunhalasra. 1200 fő érkezett az egyedi eseményre. Még a Magyar Rádió is közölt róla tudósítást. 22 cigány és családjaik ültek nyilvános lakodalmat. Még október elején esküdtek egymásnak örök hűséget, volt egyházi és polgári esküvőjük is. Ám a lagzit a hónap utolsó napjaiban közönség-nyilvánossá tették a helyi elöljárók. A fiatal párok tagjai főként Kolompár nevűek voltak, de akadt Radics, Jakab és Györgye is. A legtöbben napszámos foglalkozásúak voltak, de volt lókereskedő is. Római katolikusok voltak, többségűk kiskunhalasi születésű, huszonéves. 1930 körül megközelítőleg 300 cigány élt a városban és környékén. A tömeges esküvővel a köztük burjánzó vadházasság letörése is cél volt. A helyenként kőkorszaki körülmények között, a  Harangos tó melletti cigányvárosrészben élő emberek házassága, lagzija "egzotikus" élménynek hathatott. 9 évvel voltunk a hazai zsidóság és cigányság egy részének deportálása előtt...

A 17. században újratelepült Halas lélekszáma - a 18-19. században -  kisebb-nagyobb járványoktól (1709, 1739, 1831, 1873) eltekintve - folyamatosan növekedett a 19-20. századig. A visszatelepülés, a betelepülés, a betelepítés volt a jellemző, nem az elvándorlás. A viharos, tragikus 20. század jelentősen átformálta a város lakosságának összetételét és számát.

Furcsa paradoxona volt a kiskunhalasi helytörténetnek, hogy 1987 és 2013 között az 1919-es Tanácsköztársaság "elnökének", Garbai Sándornak a szobra farkasszemet nézett azokkal a tölgyfákkal, amiket a közbeszéd szerint a két világháború között Horthy Miklós tiszteletére ültettek. Hogy mennyire volt véletlen a szobor idehelyezése, nehéz már megfejteni. A "Garbai-trófea" már nincs, és a fák sem teljes mennyiségben vannak már a helyszínen, a mai Bethlen Gábor téren. De vajon valóban volt-e Horthyról elnevezve fás terület Halason?

 Bethlen Gábor tér védett kocsányos tölgyfái (Quercus robur) (google maps)

Sokan a mai napig találgatják, hogy honnan eredhet a homokképződmény, a Fráter-domb neve. Mindenféle vándorló barátokkal, szerzetesekkel gondolják, hogy összefüggésben lehet. A helyzet szokás szerint egyszerűbb. Dr. Fráter Gyula ügyvéd, országos közismert gyümölcstermesztő vásárolt itt földterületet a dualizmusban, és innen az elnevezés. De lássuk, ki is volt a 170 éve született Dr. Fráter Gyula? Mit kell róla és a családjáról tudni? És azt is áttekintjük, hogy mivé lett az egykori mezőgazdasági ingatlan és kedvelt kirándulóhely.

2014-ben Kohout Zoltánnal beszélgettünk a régi kiskunhalasi életmódról, "hálószoba" titkokról. Ezt idézem fel a következő cikkben:

Ezek a mai fiatalok…! – csóválják a fejüket a vaskalaposabb szülők-nagyszülők, ha a ma ifjainak párkapcsolati szokásaival találkoznak. Pedig egykor még a mai diszkók ősét, a fonókat is be kellett tiltani a mind bujább korabeli randevúk miatt. No és hát, ugye, a szégyenkövet sem éppen az illedelmes szerelmeslevelek lepréselésére találták ki a prűdebb városi méltóságok. Az évek-évszázadok során lassan változott az ismerkedési és párkapcsolati szokásrend, de egyvalamit még a szocialista rendszer sem tudott feltépni: a képmutatás álarcait. Pikáns helytörtént következik.