A 17. században újratelepült Halas lélekszáma - a 18-19. században - kisebb-nagyobb járványoktól (1709, 1739, 1831, 1873) eltekintve - folyamatosan növekedett a 19-20. századig. A visszatelepülés, a betelepülés, a betelepítés volt a jellemző, nem az elvándorlás. A viharos, tragikus 20. század jelentősen átformálta a város lakosságának összetételét és számát.
1699-ben 954 fő, 1775-ben 5021 fő, 1825-ben 10.941 fő, 1869-ben 13.127 fő lakott Halason. A dualizmus időszakában is folyamatos a lakosság létszám növekedése. A korszak végére kis túlzással megduplázódott a népesség. A temetések és a keresztelések száma között egyre nőtt a különbség. Ezt csupán az 1873-as kolerajárvány akasztotta meg rövid időre.
A monarchia idején bekövetkezett kitántorgás Kiskunhalast nem érintette jelentős mértékben. Csupán nagyon vékony réteg kedvét hozhatta meg egy amerikai munka. Bár a helyi lapok foglalkoztak az 1870 és 1913 közötti kivándorlási hullámmal, de kiskunhalasi példákat nem igen tudtak felhozni.
A Halas című lap 1908. novemberi és decemberi cikkei kifejezetten konteót, szándékosságot sejtettek a kivándorlás tömegessé tétele mögött. "Kivándorlás - bevándorlás", "Itt élned, halnod kell" című írásaikban a magyarországi iparosok számának fogyásáról panaszkodtak, de felhívták a figyelmet, hogy mennyi rossz hír érkezik az óceánon túlról üzemi balesetek, pórul járt szakemberek kapcsán. S ez bizony nem volt minden ok nélküli. Az USA második legnagyobb szénbányász tragédiájában (1907, Pennsylvania) 239 elhunyt közül 116 volt magyar...
Az 1920-as évekre már 25 ezer feletti a lakosság létszáma. Mivel városunkra, 1945 előtt a polgári időszakban leginkább a mezőgazdaság, és ezen belül is a középparasztság volt a jellemző, így a kecsegtető ígéretek a jobblétről, olcsó földekről, könnyű munkáról nem hatották meg a halasi emberek szívét. Másfelől a "szülőföldhöz ragadt" halasi nép, ha kevés is volt neki, jobban szerette a saját homoki borát inni tanyáján, minthogy tengerjáróhajókon bizonytalan hullámokra merészkedjen. A határváros és a megyei jogú város "státuszok", a kórházfejlesztés és a katonaság megjelenése tovább erősítette a település pozícióját. 1941-ben érte el a "csúcsot" a lakosság száma, akkor közel 33 ezer ember lakott itt.
Az első világégés, a spanyolnátha és a második világháború persze jelentős számú emberveszteséget jelentettek a mi városunknak is. Ráadásul 1945 után egyre jelentősebb népmozgásokról tudunk. Jól körülhatárolható foglalkozási és felekezeti csoportok hagyták el a várost. A társadalmi és gazdasági változások hatására (államosítás, egyházellenesség, kollektivizálás, politikai üldözés stb.) fontos lakossági rétegek távoztak Kiskunhalasról. A nagybirtokrendszer felszámolása, az agrárium, az ipar és a kereskedelem átalakítása miatt nagygazdák, földbirtokosok és kereskedők mentek el innen. Gazdasági-vallási táptalaját vesztve, illetve Izrael Állam megalakulását követően pedig az zsidók többsége nagyobb települést vagy más országot választott magának. Kiskunhalas 112 ezer kataszter holdas határát, tanyavilágát jelentősen lefaragták 1947 és 1972 között, csupán 39 ezer katasztrális hold maradt meg halasi területnek.
Az ötvenes évek és a 1956-os forradalom megmutatta a magyarországi szocializmus valódi arcát. A lakosság válasza sem késlekedett. A demográfiai viszonyokra vonatkozóan is nagyon beszédes számokkal rendelkezünk. 1956-ban az elköltözők száma: 1921 fő, az ideköltözőké: 1314 fő volt (vagyis -607 fő). A helyzet 1957-ben csak súlyosbodott. Ebben az évben az elvándorlók száma: 3228 fő, a helybe-érkezőké: 1770 fő volt (vagyis: -1458 fő). A számarányokat nem kell túlságosan ecsetelni, és azt sem, hogy ez mit is jelentett a település életében. Részben kicserélődött a városi elitréteg is.
Ez a negatív tendencia csak az 1960-as években változott meg. A katonai, a határőr alakulatok jelenléte, az erőszakos iparosítás, a téeszesítés illetve a tanyavilág felszámolása pozitív adatokat tudott produkálni a lakosság számot tekintve. 1960 és 1969 között már több a bevándorló, és így a számarány +1487 fő volt. A házgyári lakásépítések, az életmódváltozás és vállalatok számának növekedése miatt ez tovább javult, és az ún. elvándorlási különbözet 1970 és 1979 között már +2759 fő volt. Ennek köszönhető, hogy 1980-ban 30.604 fő lakott itt. Ám jellemező, hogy ez sem tudta az 1941-es lakossági csúcsot megdönteni. 1988 után a spontán privatizáció és a rendszerváltás következményeként kártyavárként omlottak össze a mesterséges iparosítás gyárai, nagyvállalatai, illetve a kollektivizálás tsz-ei, állami gazdasága. A munkanélküliség újabb nagy hulláma ismét migrációs folyamatokat indított el. Az egykori szocialista nagyvállalatok csekély számú közép- és kisvállalkozásokban "éltek" tovább, de a munkaerő-felvevő képességűek jelentősen lecsökkent. A lakosság lélekszáma 1980 óta csökken. Jelenleg, a KSH adatai szerint 27 ezer fő lakik Kiskunhalason, így közelítünk az 1920-as évek lélekszámához.
Végső István
istvan.vegso@gmail.com
vegso.halas.hu
