80 éve, 1944. június 17-én vitték el a két kiskunhalasi gettóból a helyi zsidóságot. Közel félezer ember szállítottak át a szegedi gyűjtőtűborba, majd innen német halál- és munkatáborokba deportálták őket. A friss apuka, Dr. Kálmán József (1905-1995) kiskunhalasi orvos írásban megjelent visszaemlékezéséből idézünk azokról a napokról.
"Viszonylagos nyugalmunk a gettóban nem tartott soká. Jött ugyanis a parancs, hogy készüljünk fel az újabb útra. Magunkkal csak a legszükségesebb fehérneműket vihetjük és kb. 2-3 napra való élelmiszert, ezeket is csak hátizsákban vihetjük. De hát kinek volt akkor még hátizsákja! Ekkor asszonyaink összefogtak és különböző, a gettóban fellelhető vastagabb anyagokból éjjel-nappali munkával készítettek háti- zsákszerű alkalmatosságokat, melyeket zsinórral mégiscsak fel lehetett erősíteni a hátra. Három hetes kislányunkat, Zsuzsit pedig egy kisebb méretű, fehér ruháskosárba tettük, mert így ketten kétoldalt megfogva könnyebben tudtuk szegénykét szállítani az ismeretlen jövő felé.
Dr. Kálmán József orvos
Ez volt tehát az első kosár, amelyben kis családunkat magunkkal vittük. Ezzel kezdődött el az első kosár története. Maga a kosár elég kicsi volt, alig tudtunk néhány pelenkát és gyermektápszert a kisgyerek alá tenni. Elszállításunk előtt még a helybeli hatóság emberei, főleg az adóhivataliak, sorra járták a gettó helyiségeit, ellenőrizve, hogyan készültünk fel az utazásra. Este pedig dr. Bajusz tisztiorvos rendeletére két bábaasszony belső vizsgálatnak vetett alá minden asszonyt."
Június 10-én teherautók álltak be a gettó mögé egy mellékutcába és kivittek bennünket a vasúthoz.51 Innen több teherkocsiban Szabadkán át Szegedre, ahol a Rókus pályaudvarra irányítottak minket.52 Innen ismét teherautók vittek tovább a közelben levő vasutas sportklub futballpályájára, ahol kétszemélyes katonai sátrak tömege volt felállítva. Mi is kaptunk egyet, de csak arra volt jó, hogy csomagjainkat és kis csecsemőnket alája tudjuk helyezni. Délután négy óra felé hatalmas zivatar keletkezett és bőrig áztunk. Estefelé, mikor már sötétedni kezdett, ismét teherautók álltak elő és jól elázva, sárosán felpakoltak bennünket és elvittek a nem nagyon messze levő, használaton kívül álló téglagyárba. Itt a téglaszárító folyosókon helyeztek el bennüket. Rettenetes por és piszok várt itt ránk. Az első éjszakát csomagjainkon ülve töltöttük, mert a légoltalmi elsötétítés miatt nem tudtunk világítani és rendet csinálni. Én nagynéném, Fleischl Samuné, Kálmán Ilonka zsákjain ülve helyezkedtem el. Reggel megnéztem, mi volt az a sok kemény tárgy, amelyet nénikém elhozott magával. Hát az egyik zsákban Eötvös Károly A nagy per c. műve volt, amit - fogalmam sincs miért - hozott magával, a másikban pedig Imre fia teljes munkaszolgálatos felszerelése volt, aki már évek óta szolgált. Ő úgy gondolta, találkozik vele és mivel felszerelése már tönkremehetett, átadja neki. Imre Buchenwaldban pusztult el." (Kálmán József: Deportálás Kiskunhalasról 1944-ben )
Végső István
istvan.vegso@gmail.com
