A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja kapcsán 2013-ban az alábbi cikket jegyeztem a Halasi Tükörben. 1956 a fókuszban. Kiskunhalasi katonai egység a fővárosban, halasiak Budapesten. Halasiak a diktatúra és a szabadság oldalán...
Kiskunhalas 1932-től katonaváros volt. Ez sok örömet, hasznot, de bánatot is okozott. A második világháború számos embert ragadott el, de 1956-ban a forradalmi események idején is lettek halálos áldozatai a városnak a fegyveres erők miatt. Az október 27-i sortűzben két személy halt meg. Ám még ennél is súlyosabb az a kötődésünk, ami a fővárosi eseményekhez fűz minket.
Számos gócpont ismert Budapesten: Corvin köz, Széna tér, Csepel, Baross tér, Jutadomb stb. Az utóbbinál kialakult ellenállás felszámolásához sajnálatosan, igen sok köze van egy halasi katonai alakultnak. Budapest pesterzsébeti kerületében a nyomorgó munkáscsaládoknak és fiataloknak is elegük lett a kommunista hatalomból. 1956. október 23-tól folyamatosan készültek az ellenállásra. A Soroksári utat már október 24-én lezárták három, felfordított vagonnal. A Pesterzsébeten átvonuló honvédségtől fegyvert, lőszert, páncéltörő és két légvédelmi ágyút is szereztek. Központi területük az úgynevezett Jutadomb lett. Parancsnokuknak Oltványi László egykori magyar királyi főhadnagyot választották. Közben zajlott a forradalom a kerület belsejében is. Október 26-án reggel diákok tüntettek az „elnyomó” párt kerületi székháza előtt. Kommunista propagandaanyagokat égettek az utcán, majd a rendőrkapitánysághoz vonultak, és fegyvert követeltek maguknak. Kiszabadították az első összecsapás után ideszállított felkelőket.
Ártalmatlanított tankon
A szabadságharcosok ezen a napon is összecsaptak egy szovjet alakulattal, és a velük együttműködő magyar harckocsizókkal. Tárgyalásokat kezdtek velük, hogy harc nélkül vonuljanak el. Ám ekkor beérkezett Kiskunhalasról a 37. gépkocsizó lövészezred, Hodosán Imre őrnagy parancsnoksága alatt, akik nem kívántak kommunikálni az általuk „ellenforradalmárnak” tekintett emberekkel. Ugyanis a III. hadtest parancsnoka, Gyurkó Lajos vezérőrnagy, 1919-es veterán, csak a leszámolást tartotta megfelelő eszköznek, és minden parancsnokának ezt adta utasításba. (A városunkból Budapestre rendelt alakultban egyébként nem volt számottevő a kiskunhalasiak aránya. Elsősorban békés megyeik szolgáltak itt.)
Hodosán őrnagy megtiltotta a honvédeknek, hogy közel engedjék magukhoz a felkelőket és lakosságot. Fegyvert fogtak mindenkire, aki közel ment hozzájuk. Ennek végül egy tűzpárbaj lett az eredménye. Az ezred felderítő parancsnoka, Jurinovits Miklós százados, viszont nem mérte fel jól a helyzetet és elhagyta fedezékét. Azonnal rálőttek. A mellén érte egy sorozat. A politikai tiszt nem sokat késlekedett. A halottat körbevitték a katonák között, és tovább uszították őket a szabadságharcosok ellen.
A bosszú féktelen és véres volt. A Jurinovits századost lelövő felkelőt negyedórán belül elfogták, és agyonlőtték. Ám ez nem volt elég. Az ezred szétlőtte a Szent Anna kápolna (Segítő Mária kápolna) tornyát, ahonnan a felkelők a területet figyelték. A katonák továbbnyomultak. Elfoglalták a Gubacsi-hidat, és az ottani téglagyárat. Csak ekkor 19 szabadságharcos halt meg. Az áldozatok főként a később pesti srácoknak nevezett fiatalok voltak, köztük például a pesterzsébeti lakos, Csőke István 16 éves ipari tanuló. Az addigi harcok során hét ember esett fogságba, köztük két nő. Hárman szidalmazták a hadsereget, ezért egy sorozatot engedtek beléjük (egyikük túlélte) Egy másik fogoly szökni próbált, őt is megölték. A küzdelem alatt a téglagyárral szemközti Barkó utcai harcokban 11 szabadságharcos esett el. Végeredményben a kiskunhalasi ezred összes vesztesége egy halott és 22 fő sebesült volt. A felkelők embervesztesége bizonytalan, a különféle adatok szerint: 30-35 fő halottjuk, és 30-40 fő sebesültjük volt. Összesen 23 foglyot ejtett közülük az ezred.
Szent Anna kápolna
Jurinovits Miklós századost az Üllői úti Kiss János laktanyában ravatalozták fel, és a kiskunhalasi római katolikus temetőben hantolták el. Később az úttörőház viselte a nevét a rendszerváltásig, sírját a mai napig minden évben megkoszorúzzák.
A másik oldalon, a forradalom idején, október végén, dísztemetésen búcsúztak a pesterzsébeti temetőben mintegy 22 felkelőtől, köztük Oltványitól, a parancsnoktól. November 4. után viszont csak hallgatni lehetett róluk! 1990 után viszont több emlékhely is létesült számukra.
A sors furcsa fintora, hogy 1956/57 telén a halasiak pont a pesterzsébeti szegény sorsú embereknek szerveztek élelmiszergyűjtést, amit teherautókon és vonaton juttattak el a nélkülöző családoknak.
Végső István
vegso.halas.hu
