Kiskunhalas város leghíresebb sírja egy Tolna vármegyéből származó evangélikus emberé. A halasi idősek és középkorúak mind-mind tudják, hogy ki volt Sass Károly (1825-1890) hivatalnok. Mindenki egyszerre vágja rá, ha megkérdezik: "Sass Károly,  Petőfi násznagya volt". De még az országos tudósítások, tv-műsorok, újságcikkek is, amelyek a várost mutatják be, erről a sírról szinte mindig megemlékeznek. Arra, hogy ki volt, honnan jött, mi volt a foglalkozása, hogyan lett a Petőfi esküvői tanúja, miért lett nász egyik fontos adatközlője, és hogy került Halasra, a lenti írásban igyekszünk válaszokat adni?!  

Halasi savanyú máj egy hagyományos kiskunhalasi étel. Télen, a disznóvágások körüli időkben készítették, készítik. A 19. századtól vannak leírásaink erről az finomságról. A városon kívül sehol máshol nem készítenek még csak hasonlót, vagy hasonló nevű étket sem. Pedig érdemes kipróbálni ezt a kiskunsági csemegét.

Bánatos idők száz esztendeje is voltak. Hogy búcsúzott a helyi média 1921-től? Erről tanúskodik egy kis versecske.  

Nem először rémisztgeti "nagymacska-híre" a kiskunhalasi tanyavilágot. Ám a régebbi időkben kiderült, hogy egészen más állat "támadta meg" a futóhomok békés népét. Napjaink "párduc-sztorija" mellett érdemes áttekintenünk néhány történti érdekességet a határban egykor leselkedő fenevadakról.

Az "első halasi puma" (Kispéter Imre felvétele, Halasi Tükör, 1988. július 8.)

Az ebben a hónapban elhunyt dr. Gszelmann Ádám tanárra, helytörténészre emlékezünk a 2010-es könyve bevezetőjével.

Sajnálattal vettem tudomásul az utóbbi időben, hogy egy nagyon fontos halasi anekdota "eltűnt". Pontosabban nem ismerik a fiatalok és már a középkorúak egyrésze sem. Pedig országos jelentőségű személyiségről és eseményről beszélhetünk. Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) költő érkezett a debreceni kollégiumból, 1795-ben húsvét előtt, a református Halasra. Akkor húsvét április 5-6-ra esett. Legációjához egy irodalmi színvonalú, valószínűleg kevés valóságalappal rendelkező történet fűződik, amelynek több verziója ismeretes. Bár vannak gyűjtések, könyvek, amelyek őrzik az anekdotát, talán, érdemes felemlíteni a híres itt tartózkodás reánk maradt jelentét. 

Mindig is foglalkoztatja, foglalkoztatta az embert, hogy a városáról, a közösségéről mit írtak régen. Fontos számunkra, hogy milyen képe születik egy kívülállónak arról a szülőföldről, ahol él, tevékenykedik. Nagymihály Sándor a korszak történelem népszerűsítő írója, újságírója és forgatókönyvírója volt. Számos könyv és film fűződött a nevéhez. Ő írt 1936-ban röviden városunk történetéről, aminek aktualitása az volt, hogy akkor még a legkorábbi, Halast említő oklevél dátuma 1436 volt. (Azóta már egy 1347-es oklevelet tartunk számon, mint ami legrégebben utal Halasra.) Érdekesen és a kor tudásának megfelelően foglalta össze településünk, olykor nagyon szomorú, keserves történetét a Pesti Hírlapban. Néhány komoly és megmagyarázhatatlan hibát ugyan vétett, mint például, amikor IV. Béla király összekeverte Ulászló királlyal. Nem feltétlenül "érezte meg", hogy ki a kun és ki a kiskun, és néhol az évszámokkal is meggyűlt a baja. Az idősíkok között is van némi csúszkálása, ám többségében helyes adatokat használt.

Talán az egyik legszebb szobrunk, mégis nagyon kevesen tudják, hogy miért is állították annak idején. A röviden: Hősök szobra, Szentgyörgyi István szobrászművész és Hikisch Rezső építész alkotása. Az első világháború hősi halottainak emlékműve a református templom mellett, a Hősök terén található.

Viszonylag ismert  történettel emlékeztetünk a helyi, egykori halasi cigányságra, annak okán is, hogy nem sokára a roma holokauszt (porajmos) emléknapja (augusztus 2.) következik. 1935. október végén különleges "turisztikai" attrakcióval csalogatták a "turistákat" Kiskunhalasra. 1200 fő érkezett az egyedi eseményre. Még a Magyar Rádió is közölt róla tudósítást. 22 cigány és családjaik ültek nyilvános lakodalmat. Még október elején esküdtek egymásnak örök hűséget, volt egyházi és polgári esküvőjük is. Ám a lagzit a hónap utolsó napjaiban közönség-nyilvánossá tették a helyi elöljárók. A fiatal párok tagjai főként Kolompár nevűek voltak, de akadt Radics, Jakab és Györgye is. A legtöbben napszámos foglalkozásúak voltak, de volt lókereskedő is. Római katolikusok voltak, többségűk kiskunhalasi születésű, huszonéves. 1930 körül megközelítőleg 300 cigány élt a városban és környékén. A tömeges esküvővel a köztük burjánzó vadházasság letörése is cél volt. A helyenként kőkorszaki körülmények között, a  Harangos tó melletti cigányvárosrészben élő emberek házassága, lagzija "egzotikus" élménynek hathatott. 9 évvel voltunk a hazai zsidóság és cigányság egy részének deportálása előtt...

A 17. században újratelepült Halas lélekszáma - a 18-19. században -  kisebb-nagyobb járványoktól (1709, 1739, 1831, 1873) eltekintve - folyamatosan növekedett a 19-20. századig. A visszatelepülés, a betelepülés, a betelepítés volt a jellemző, nem az elvándorlás. A viharos, tragikus 20. század jelentősen átformálta a város lakosságának összetételét és számát.