Sajnálattal vettem tudomásul az utóbbi időben, hogy egy nagyon fontos halasi anekdota "eltűnt". Pontosabban nem ismerik a fiatalok és már a középkorúak egyrésze sem. Pedig országos jelentőségű személyiségről és eseményről beszélhetünk. Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) költő érkezett a debreceni kollégiumból, 1795-ben húsvét előtt, a református Halasra. Akkor húsvét április 5-6-ra esett. Legációjához egy irodalmi színvonalú, valószínűleg kevés valóságalappal rendelkező történet fűződik, amelynek több verziója ismeretes. Bár vannak gyűjtések, könyvek, amelyek őrzik az anekdotát, talán, érdemes felemlíteni a híres itt tartózkodás reánk maradt jelentét.
A fennmaradt leírásokból lássuk először Nagy Czirok László néprajzkutató egy korai leírását:
"1795-ben - mint a szájhagyomány fenntartotta - legációban járt Halason Csokonay. Thormássy János halasi prédikátort (a későbbi püspököt) segítette ki a húsvéti ünnepekre.
Az egyház főkurátora, Péter István - úgy is mint a város főbírája - meghívta Csokonayt ebédre. A főbíró — mint szokta is, amikor hivatalos vendégei voltak — a város edényeiben tálaltatott. A tányérok fenekén ott volt a három betű: K.H. V. (Kun Halas Város).
Ebéd után a tréfás kedvű főbíró kérdezi a neki nagyon megtetszett legátustól:
- Tudja-e, legátus úr, hogy mit jelent a tányér fenekén az a három betű?
Ugyanis észrevette, hogy Csokonay is szemügyre vette a betűket.
Csokonay a villájával a tányér fenekén levő csontok közt túrkálva így felelt:
- Tudom! Ez a három betű azt teszi, hogy „Kevés Hús Volt”!
A főbíró szellemesen replikáz az érdekesen tréfás válaszra:
- Nem azt teszi, legátus uram, hanem ezt: „Kend, Humilisseme (legkedvesebb barátunk) Vendég!"
(Nagy Czirok László: Budártüzek mellett. Kiskunsági anekdoták és népi alakok. Budapest, 1963: 129-130.)
A rövidéletű Csokonaival kapcsolatban általában igen bőséges a fellelhető írások, történetek gyűjteménye. Vargha Balázs összeállításában így hangzik a történet:
"CSOKONAI KISKUNHALASON
Jeles tanára volt a halasi gimnáziumnak Földi János, kinek baráti látogatására néhányszor Csokonai is ellátogatott Halasra.
1795-ben, mint a szájhagyomány fenntartotta, legációba küldték ki Csokonait Halasra, Thormássy János halasi prédikátor (később püspök) kisegítésére a húsvéti ünnepekre. —
Az egyház főkúrátora, Péter István, ki egy személyben a város főbírája is volt, a házához meghívta Csokonait, mint legátust ebédre. A főbíró, mint szokta is, amikor hivatalos vendégei voltak, a város edényeit használta. A tányérok fenekén ott volt a három betű: K. H. V. (Kun Halas Város).
Ebéd után a tréfás kedvű főbíró megkérdezi a neki nagyon megtetszett légátust:
— Tudja-e légátus ur, hogy mit jelent a tányér fenekén az a három betű?
Mivelhogy észrevette, hogy Csokonai is szemügyre vette a betűket. Csokonai a villájával a tányér fenekén lévő csontok közt turkálva azt mondja:
— Tudom! Ez a három betű azt teszi, hogy „Kevés hús volt!”
A főbiró szellemesen replikázik a tréfás válaszra:
— Nem azt teszi légátus uram, hanem ezt: „Kend, Humanissime, Vendég!”
(Vargha Balázs (összeállította): Csokonai emlékek. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete. Bp., 1960: 463.)
"1795-ben Csokonai legációban járt Halason, hogy a ref. egyház jeles papját — később püspökét — kisegítse a húsvéti ünnepek alkalmából. A város főbírája, egyúttal főkurátora, Péter István meghívta őt vacsorára több más kimagasló személlyel együtt. A hosszú úton Csokonai megéhezett. A vendégek többsége még javában vacsoráit, amikor Csokonai már villájával a csontokat turkálta a tányérban. A főkurátor ez alkalommal a város edényeiben tálaltatott. A tányérok fenekén ott ékeskedett a gölöncsérek égette három betű: K. H. V. (Kun Halas városa).
A főbíró azt kérdezte a neki igen megtetszett legátustól:
— Tudja-e, legátus úr, hogy mit jelent a tányér fenekén az a három bötű: K. H. V.?
— Hogyne tudnám! — válaszol Csokonai. — Az a három betű azt teszi: Kevés hús volt.
A főbíró szellemesen replikáz az érdekesen tréfás válaszra:
— Nem azt teszi, legátus uram, hanem ezt: Kend hallgasson, vendég!"
(Nagy Czirok László: Csokonai- és Petőfi-emlékek a Kiskunságban. Forrás, 1973: 138-139.)
Végül egy nem túl régi összeállítás, ami némileg próbálta rekonstruálni, összehasonlítani is a hozzáférhető írásokat:
"Kiskunhalasi legációját is anekdota őrzi, amely Nagy Czirok László gyűjtéséből így hangzik: 1795-ben... legációban járt Halason Csokonai; Tormássy János lelkészt, a későbbi halasi püspököt segítette ki a húsvéti ünnepeken. Ez időben az egyház főkúrátora Péter István főbíró volt, ki úri házához Csokonait is meghívta ebédre. (Abban az időben a város és a református egyház vezetése mindig egy kézben volt.) A főbíró - mint akkoriban más alkalommal is, amikor hivatalos vendégei voltak - a város edényeiben tálaltatott. A tányérok belső fenekén ott volt a három égetett betű: K. H. V. (Kun Halas Város.)
Az ebéd elköltése és néhány pohár gyöngyöző homoki bor bevételezése után a tréfáskedvű főbíró kérdezi a neki nagyon megtetszett legátustól:
- Tudja-e, legátus úr, hogy mit jelönt a tányér fenekin az a három bötű? (Észrevette, hogy Csokonai nézegeti a betűket.)
Csokonai a villájával a tányér fenekén levő csontok közt turkálva így felelt:
- Tudom! Ez a három betű azt teszi: kevés hús volt!
A főbíró szellemesen replikáz az érdekesen tréfás válaszra:
-Nem azt töszi, legátus uram, hanem ezt: kend humilissime vendég! (Nagy Czirok 1963, 129-130.) Egy másik változat szerint a főbíró magyarázatában a három betű feloldása: Kend hallgasson, vendég! (Nagy Czirok 1973, 138-139.) Péter László szerint: „Kend, humulissime, vendég! Azaz: a vendégnek alázatosnak kell lennie. Ahogy a magyar szólás mondja: alázatos, mint a torba járó kutya.” (Péter 2001, 37.)"
Lukács László: Csokonai a néphagyományban. In: Limes - Tudományos szemle, 18. évfolyam, 2005: 75-76.
Nézzük hát, röviden történeti és helytörténeti szempontok alapján az anekdota valóságalapját. A Debreceni kollégium igazgatása alá esett akkor a halasi gimnázium. A két város között, a távolságok ellenére szoros és jó kapcsolat volt. Csokonai Vitéz Mihály valóban Tormássy János (1746-1814) református lelkipásztor idején volt itt. Viszont a fenti szövegekkel ellentétben nem Péter István volt a főbíró ekkor, hanem Kocsi Mihály állt a város élén (1794-1796). Földi János (1755-1801) orvos, természettudós, költő és tanár valóban jóban volt Csokonaival. Ám Földi csak 1781-1783 között élt Halason, akkor volt rektora a gimnáziumnak. 1795-ben már Szatmár városában praktizált hajdú kerületi orvosként. A három betűs rövidítés is megkérdőjelezhető. Abban a korban inkább volt használatban a "Halas városa" vagy hivatalos iratokban a "kis-kun Halas városa" megnevezés.
Az anekdota más szempontokból is megkérdőjelezhető. Hisz miért vizsgáztatná a "betűk és a szavak mesterét", egy költőt rövidítésekkel egy főbíró? Miért kevesellné a húst húsvéti böjt idején abban a korszakban valaki? A történet viszont ennek ellenére nagyon érzékletes, és jól visszaadja a korszak hangulatát és légkörét, valamint Csokonai szabadelvű talpraesettségét, és a puritán halasi helvét atyafiak életmódját.
Egyébként nem mellékes, hogy Csokonainak a halasi húsvéti legációja után pár hét múlva, még áprilisban Debrecenbe kellett volna visszatérni. Ám ő innen Kecskemétre, majd "stációja" híres helyszínére, Pestre ment, ahol 1795. május 20-án megnézte a Vérmezőn Martinovics Ignác és jakobinus társai kivégzését. A duna-parti városból sem tért vissza a kálvinista Rómába, hanem Szabadszállásra indult, majd elképzelhető, hogy még egyszer visszajött Halasra. Hosszú volt a kerülőút, de Kecskeméten és Pesten találkozott a korszak több nagy elméjével, alkotójával (Mátyási József (1765-1849) író, Dugonics András (1740-1818) szerzetes író), vagy az ország egyik akkori legnagyobb kultúrmecénásával, Batthyány József (1727-1799) bíborossal is. Közel két hónapot töltött el utazgatással, és a reá bízott pénzzel sem tudott elszámolni. Május 25-én tért vissza Debrecenbe. Emiatt folyt le Csokonai második kollégiumi pere, amely a kicsapatásával (június 15.) végződött.
Péter László (1926-2019) irodalomtörténész 1975-ben vetette fel a Petőfi Népe hasábjain, hogy emléktábla kellene ennek az eseménynek. A legáció emlékére 1995. június 4-én avattak emléktáblát a református templom déli falán "Halas város polgárai".
Végső István
istvan.vegso@gmail.com
vegso.halas.hu
