Szemelvények Kiskunhalas históriájából

Halas helytörténete

Halasi májusfák régen…

2020. május 02. - vegso79

Kiskunhalason hagyományos májusfát már régóta nem állítanak. Pedig annak idején ennek a népszokásnak nagy népszerűsége volt a városban. Már a 18. századtól népszerű népi program volt. Az első májusi vasárnap délutáni mise, istentisztelet után kezdődött a vidámság. A halasi fiatalság a második világháború előtt hatalmas, helyenként durvaságig fajuló mulatságokat szervezett a feldíszített, szalagos fák árnyékában. Népzene, néptánc, magyarbanda, bor és pálinka mellett zajlott a szabadtéri ünnepség, amely nem tévedés, belépődíjas volt. A modernebb időkben a táncok között már a csárdás, a polka és a lippentős is divatba jött. Meg voltak határozva a város és a tanyavilág bizonyos pontjain, hogy hol állíthatnak májusfákat (pl: Kálvin tér, Rákóczi tér, Kun tér, Szabadság tér, Kossuth utca, Batthyány utca). A tanyáknál a gazdák is állítottak májusfát. A szabad ég alatt, a népi kultúra jeles eseményét hirdető táncos, italos rendezvények tömegeket vonzottak. Most a májusfák emlékére megidézünk egy helyi novellát. Dr. Gaál Gyula árvaszéki ülnök és író tollából származik a májusfák ihlette tanyai, szerelmi és életmód történet.

nevtelen1_masolata.jpg

Kássa Gábor: Májusfa állítás (1940)

Gaál 1883 június 29-én, Kiskunhalason született. Elemi és középiskoláit városban, míg a jogtudományt Debrecenben és Kolozsváron végezte. 1903-ban Kerekegyházán jegyző lett. Kiskőrösön közigazgatási gyakornokként, majd tiszteletbeli szolgabíró lett Monoron, végül 1909-től Kiskunhalas városi árvaszéki ülnöke volt. 1920-tól humoros közleményei jelentek meg helyi, vidéki és fővárosi lapokban. A városi színházban is előadták színdarabjait. Novellákat, vígjátékokat, bohózatokat, daljátékokat is írt. Néhány alkotása: A kunok kapitánya, Árnyak a verőfényben, Kék a szilva, általában hosszúkás, Csuklógörcs, Szalmaláng, V. Xavér, Falusi vidámságok, A zöldhalmi csárdában minden csendes. Írásaiban leginkább a tanyai életet szerette megeleveníteni. Felesége tanítónő volt, és szintén írt szépirodalmi műveket.

Dr. Gaál Gyula 1941-ben hunyt el, sírja az új református temetőben található. Halálát követően így írtak róla: „Nagy népíró tehetség. Sokoldalú férfi volt. Példás hivatalnok, szórakoztató egyéniség, elbűvölő társas lény és ragyogó tollú író. A halasi puszták egyszerű, de nagyszerű szépségét senki se látta és írta meg olyan tökéletesen, mint ő. A halasi ember gondolkodását, jóízű humorát, derék tanyai magyarjaink lelkének jellemző vonásait senki sem ismerte nálánál jobban.

thumbnail-by-url.jpg

Tanya (TJMA: F8425)

 

Májusfa alatt - Népies novella

Írta: dr. Gaál Gyula

Kitavaszodott és zöidpaplannal takaródzott be a föld.

Tamást majdnem a hideg rázta, ha Tinikére gondolt, annyira szerelmes volt bele. Tinike is szerette Tamást, de állandó volt köztük a perpatvar, mivelhogy Tamás iszonyú pipás volt, Tiniké pedig nem állhatta, a dohányfüstöt.

Hogy Tamás mekkora nagy dohányos volt, ezt Mihály, az öreg gulyás jellemezte legjobban, mikor azt mondta:'— Ez a Tamás annyi rengeteget dohányzik, hogy ettől olyan füstös, akárcsak a bika.

Tinikéék tanyája, előtti zöldgyepen májusfát állított fel a tanyai fiatalság, hogy a sok tarka-barka selyemkeszkenő, zöldág árnyékában ki-ki szíve választottjával táncolhasson, enyeleghessen.

Pirospünkösd vasárnapja volt és délután három óra. Legelsőnek a, hangászok érkeztek meg. A bőgős, meg a cimbalmos szerszámaiknak kerestek legelőször is alkalmas helyet.

A bőgőt a tanya kerítése előtti köcsögtartófához támasztották, a cimbalmot pedig egy fenekére állított üres hordóra hasaltatták fel.

Kúra Jani bácsi pedig, — ki klarinéton prímázott, — viaszosvászon acskóba bujtatott pikuláját, annak madzagjánál fogva a bőgő nyakába akasztotta, a kontrás pedig gyantától fehér hasú hegedűjét vonóstól együtt a léckerítéshez támasztotta.

Kúra Jani; bácsi megelégedetten nézett végig bandáján s a szelíd büszkeség valóságos áhítattá magasztosult koromfekete képén, mikor stimmelni kezdtek.

Sivított a klarinét, taktust vágott hozzá a kontra, brummogott a bőgő, a cimbalom pedig ezeket a külön-külön egrebugráló hangokat, akkordjainak fonalaival kedves melódia kévékbe kötözte össze, ijetén képen azután oly gyönyörű összhang támadt, hogy még a legmérgesebb tanyai kutya is abba hagyta, ugatását és fülét hegyezve mélázott a hang irányába.

A beköszöntő induló tehát szólt, a májusfán himbálódzó szivárványszínű és hupikék szalagokat barátságosan, hívogatóan himbálta a tavaszi szél és a távoli mezők, dűlőutakon pedig fekete alakok mozogtak s a tanyai májusfa alá, seregleni kezdett a, tanyai fiatalság.

— Áll a bál! — kurjantott nagyot Таmás, és a csapraütött hordó alá tartotta, a literes üres poharat, majd orra alá kunkorodó szép, fekete bajuszkáján nagyot sadarintott s le se vette szájáról a poharat mindaddig, míg egy csepp is volt benne.

— Ne igyon már annyit — súgta fülébe Tinike.

— Nem olyan nagy bűn az Tinikém, ha, az embör mögissza az innivalót, — nevetett Tamás.

— No, no, de mikor már így is részög.

— Ha, már részög vagyok, lögyek még részögebb, — huncutkodott a, legény és egy hajtásra megint kiitta a fülespohár tartalmát és mándlija zsebéből előkotorászta, sallangos acskójáit, tömött és rágyújtott. Fejebelseje mintha kigyulladt volna, úgy dőlt száján és orrlikán a füst.

— Ezt már nem bírom tovább, — nyilatkozott Tinike.

— Ha, nem bírod, hát keress magadnak olyan szeretőt, aki nem pipál, hanem csokoládékávét cuclizik, — válaszolt hetykén Tamás.

Ennyit mondott csak és rácsukta pipájára a kupakot és dudikálni kezdte:

— Kurta az én tajtékpipám möggyszára, fütyülök én erre a finnyás lányra...

A hír gyors-szárnyú madara hirtelen beröppent a tanyába s Tinike édesanyja hamarosan megtudta, hogy a fiaitalok megint összevesztek és pedig megint a pipázás miatt.

Magára kapta tehát ünneplő blúzát és szoknyáját s kilépett a; tanya előtti májusfa alá és egyenest Tamáshoz tartott, aki szőlőtőkenagyságú tajtékpipájából nagy füstfelhőket gomolyogtatott a májusi, mosolygó kék ég felé.

— Jól esik a pipázás? — kérdezte mogorván a legénytől.

— Az én lelkömnek igöncsak mindig olyan jól esik a pipázás, akár a káromkodás.

— De úgy látom, a‘bor is csúszik.

— Hát már, hogyne csúszna — mert tudja Juca néném, — nevetett Tamás, — a bort is csak le köll nyelni, ha azt nem akarja az embör, hogy a szájában maradjon. 

— No de ha lányom kézit akarod, — pengette szelídebben a beszéd citeráját Juca néni, — hát hadd abba a pipázást,, mert tudod, hogy Tinikém nem állja a füstszagot, no mög ha már erről van szó, mit gondolsz egyáltalában tetszöl-e Tinikének?

— Hál Tudja Juca néném, ha tetszők hát tetszők, ha; mög nem tetszők, hát úgy se tetszők, így a nehézség kíváncsi Tinike véleményére, egy azonban bizonyos, hogy én feleségül vöszöm, ha szót tudok vele érteni, mert iszonyú édös egy lány ez a Tinike, én mög rémisztő esengök az édösségök után.

— Tudom fiam, — szólt mély meggyőződés hangján Juca néni, — emlékszöm, hogy már sutyókorodban még a taposókádból is kiittad az édös mustot, — azonban vigyázz, hogy a Tinike-féle édösség torkodon ne akadjon.

— Isten neki faköröszt... Ha eltörik, másik lösz, — nevetett a legény és hátat vetett Juca néninek.

Juca néni ijeiténképen történt mellőzései következtében mérgében — de meg mivel amúgy is nőválasz volt, — hát felkérte az öreg dohánykertészt és elkezdte vele bőszen járni a csárdást, igaz ugyan, hogy csak lassúját, mert a frissnél már elállt mindkettőnek a szufléja...

Tamás és Tinike tehát formálisan összevesztek.

Ezt az ellenséges állapotot felhasználta Adris az inokai halász és halnyálkával hegyesre pödrött bajuszán sadarintott egy; nagyot, odakeszegelt Tinikéhez, felkérte táncra.

— Hallod rúzsám, — enyelgett Tinikével — tüzes szömöd olyan gyújtogatós, hogy szorultságból masinának is lőhetne használni.

Tinike szemével Tamást kereste, ki Kúra Jani bácsival a fülébe klarinétoz- tatott bánatában.

A szíveket birizgáló szerelmesen óta csak úgy dűlt a pikulából.

Az inokai halász most meg azt suttogta Tinike fülébe, hogy ha őt választaná Tinike, hát olyan fehérre festett ladikon csolnakáztatná holdsugaras tavaszi éjszakákon a lányt, hogy még az égbeli csillagok is őket mosolyognák.

Tinike kétségbeesett tekintettel kereste Tamást és hallgatott. A klarinét pedig vidáman sivított tovább.

Ábris hadász szívét egyre jobban csiklandozta a szerelem s a fordulónál egy csattanós csókot durrantott a lány homlokára.

Egy pillantás alatt Tamás a táncolópár mellé ugrott és» akkorát ordított, hogy a, májusfa hegyén tollászkodó veréb is elszállt ijedtében.

— Mit akarsz te ezzel a lánnyal? El akarod tőlem venni? Tudd mög, hogy ez a lány engöm szeret, és hogy most haragba vagyunk, ennek oka nem más, mint ez a pipa, — kiáltott elkeseredetten Tamás és nagyköbtartalmú pipáját úgy vágta, Ábris halász fejéhez, hogy a szépmüvü tajték ízzé-porrá tört, a halász szédült feje pedig, mintegy vízitök, szomorúan lógott le nyakindájáról.

A májusfa: alatti táncmulatság tehát csattanóé befejezést nyert.

A vendégek dalolás között távoztak, Tamás és Tinike pedig a tanya előtti pádon beszélgettek.

— Szerettem a pipát kupakostól, együtt Tinikém, mert látod, ha télen, fáztam, hát annak forróságánál melegedtem, de szerettem azért is, mert csöndes pipaszó mellett tudtam csak rólad szerelmesen gondolkozni, de akármennyire szerettem, többet sose tartok pipát, mert hát te nem állhatod a dohányfüstöt, — beszélgetett szomorúan Tamás.

A lány a legény szemébe nézett és szerelmesen suttogott:

— Nem úgy lösz, maga csak tovább is pipázzon, és tartson olyan súlyos pipát, mellyel leütheti azt, ki el akar magától szeretni, — ezt suttogta szerelmesen a lány és magához ölelte Tamást.

— Tamás! — kiáltott a tanyából Tinike apja, — gyere be csak hozzám, egy pipadohányra, a többit aztán majd idebent megbeszéljük.

Jókedvre szottyanhatott a tavaszi déliszél, mert vidáman mintha ezt fütyörészte volna:

— Kinyílott a bazsarózsa, pirospünkösd vasárnapra.

Tamás és Tinike pedig egymást átölelve, csendesen ballagtak a tanya felé.

(1932 – Kiskunhalas Helyi Értesítője)

 

Összeállítota, írta: Végső István

vegso.halas.hu

Egy blog utóélete:

Gál Mihály: Barátaimmal 1947 május elsején díszített májusfákat állítottunk az akkor legszebb lányoknak . (ez Szankon történt) Később közölük többen halasiakká váltak! Fiatalos-izgalmas éjszaka várt ránk: faág vágás, díszítés és titokban az udvarokban elhelyezés! (Persze másnap örömmel zsebeltük be a lányok elismerő mosolyait! A lányok persze sejtették, hogy kik voltak a "tettesek"! Kedves-szép része volt fiatalságunknak .......!?

 

Pásztor Gergely fotó:

94134352_238465453884959_6138724489053077504_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://feketevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr7715655608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.