Szemelvények Kiskunhalas históriájából

Halas helytörténete

Moldova tehene - avagy a halasi szocialista ipar árnyoldalai

2019. március 26. - vegso79

A Halasi Tükörben 2013 tavaszán készült interjú Végső István történésszel a kiskunhalasi ipartörténetéről. Fókuszban az 1945 utáni iparosodás fejezetei álltak.

384279_279383212180370_435600355_n.jpg

 

Milyen volt a helyi ipar a kiegyezés és a világháborúk évtizedeiben?
1872-ben szűnt meg a céh, és jött helyette az ipartestület intézménye. A tisztes magyar ipar fogalma lett közel egy évszázadra a mérvadó Kiskunhalason is. A kézművesek, kisiparosok fontos részei voltak a helyi gazdaságnak. Takácsok, cipészek, gombkötők, kőművesek, ácsok, kovácsok, asztalosok, szabók, szűcsök, üvegesek, szíjjártók stb. vállalkozásai helyben, Halasnak dolgoztak. A halasi céhekből szép lassan indult el a fejlődés a kapitalista típusú termelés irányába, de gyakorlatilag inkább volt régi „műhelymunka”, mint modern „tömegtermelés”. Az iparosodás útján a száraz-, a szél, majd a gőzmalmok, később a téglagyár megjelenése voltak a „modernizálódás” kiemelkedő állomásai. Elsősorban emblematikus, de mégis fontos volt a háziipari szövetkezeti mozgalom elindulása a város életében. Dékáni Árpád rajztanár szervezése és tervezése mentén Markovits Mária varrónő keze nyomán indult el világhódító útjára a Halasi Csipke (1902). Az iparosok száma nőtt az 1930-as években, 600 és 800 fő között ingadozott. A legtöbb esetben helyi igényeket kívánta és tudta kiszolgálni. És pont erre is volt jó és elegendő.

 h2001_5_42.jpg


Nem volt-e erőltetett az iparfejlesztés ezen a mezővárosi vidéken? Volt-e kellő infrastruktúra, szakember-utánpótlás?
A város területén élő (magán) iparosok száma 1945 után gyorsan csökkent. A pártállam kényszere alatt a kiskunhalasi Ipartestület tagjai 1949-től fokozatosan mondtak le jogviszonyukról. Ezen a területen is megkezdődött a szövetkezetesítés. Fa- és építőipari ktsz, Szolgáltató Ktsz, Cipész ktsz és még lehetne sorolni kik jelentek meg, tömörítve az egykori „egyénieket”. Nyilván ezeknek is megvolt a maguk előnye, de sokszor a nem megfelelő szakmai megvalósulásoknál komoly pénzügyi gondok is keletkeztek. Majd megindult a kisebb-nagyobb üzemek összevonása, és a mesterséges gyártelepítés is. Az ötvenes-hatvanas években jöttek létre és vagy lettek szocialista típusú üzemmé alakítva, városi, megyei vagy minisztériumi irányítás alatt: a dohánybeváltó üzem, a szikvízüzem, vegyesipari vállalat, a gyapottároló üzem, községgazdálkodási vállalat, töltelékáru gyártó üzem, a kenyérgyár, az áramszolgáltató vállalat, baromfifeldolgozó vállalat, fémmunkás vállalat, a mészhomokkő téglagyár, a tejipari vállalat, a vastömegcikk-ipari vállalat, a lakatosipari vállalat, a sütőipari vállalat, a földműves-szövetkezet, a vendéglátóipari vállalat, vízmű vállalat stb. Persze magánzók is dolgozhattak, de jelentőségük elmaradt az 1945 előttihez képest, Viszont 1965-ben volt vasöntő, műszerész, órás késes, kovács, lakatos, fazekas, asztalos, bognár, kádár, kárpitos, könyvkötő, köteles, faesztergályos, szíjgyártó, fehérnemű készítő, férfiszabó, női kalapos, női szabó, sapkakészítő, cipész, szűcs, darálós, sütő, kefekötő, kosárfonó, szitakészítő, szabadiparos, vándoriparos, ács, bádogos, kőfaragó, kőműves, mázoló, szobafestő, tetőfedő, üvegező, fényképész, fodrász, kelmefestő stb városban. Az ipari népesség száma, aránya erőteljesen nőtt: 1949-ben 3879 fő (4,3%), míg 1960-ban 4462 fő (17%) dolgozott ezen a területen.


Azt tartjuk, hogy a helyi ipar fénykora a 70-80-as években volt, amikor tízezreknek adott munkát a helyi könnyű - és nehézipar. Valós-e ez a beállítás?
A helyzet persze összetettebb, mint az elsőre látszódik. Egy mesterséges folyamatról beszélünk, ahol a pártállami eszközök nem csak a gazdasági szektort, hanem a társadalmi összetételt is komolyan átalakították. Az 1940-50-es években nem teljesen ugyanazok lakták a települést, mint a 1980-as években. Rengeteg volt az elvándorló, de helyükbe bevándorló is érkezett. Valóban szép számban települtek ide a gyárak, a leányvállalatok stb. Ám ezek valódi gazdasági értéke sokszor igen csekély mértékű volt. Állást nyújtottak, de az anyagi hasznot hozó termeléshez helyenként kevés közük volt. Az 1968-as gazdasági reform kapcsán indították útjára, több százmilliós beruházásokkal a Halasi Kötöttárugyárat, a Papíripari Vállalatot, a Pamutnyomóipari Vállalatot, a Kiskunhalasi Építőipari Vállalatot (KUNÉP), a GANZ-MÁVAG, az Ikarus gyárait, valamint az olajbányászati vállalatot. És persze nem feledkezhetünk meg, hogy a gazdasági mechanizmus kapcsán az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek is „komoly” „ipari-szolgáltató” fejlesztéseket indíthattak el. Ezek sokszor valóban sikeres termékeket bocsátottak a piacra. Például a borok, a pezsgők, a likőrök gyártása és kereskedése stb. területén például szép kis bevételekhez juthattak az „elvileg” mezőgazdasági profilú társaságok. Az ipari népesség száma 1970-ben 7.734 fő (32,9%), míg a csúcsot 1980-ban érte el, 8.051 fővel (34,3%). A mezőgazdasági népesség aránya fokozatosan csökkent, a mesterséges –társadalmi-gazdasági intézkedések hatására. 1970-ben még 6.997 fő (29,8%), míg 1990-ben már csupán 2042 fő (15,3%) élt meg ezen a területen. Egy neves történész mondta nemrégiben, hogy termelőszövetkezet- vagy ipartörténetet azért is nehéz kutatni, mert a vállalati iratok, adatok és eredmények mind fel lettek tupírozva, sokszor egyértelmű hamisítások. Hazudtak a pénzügyi helyzetükről, amíg csak nem jött a központi költségvetésből a szanálás vagy a szép csendesen lerendezett csődeljárás. „Papíron” sikeres cégek zártak be, milliós kint lévőségekkel. Az állam persze nem hagyta az embereket, hogy fizetés vagy munka nélkül maradjanak, és helyezte-, képezte át a következő gyárba. Ami persze újabb bonyodalmakat okozott, okozhatott. Az állam vitte a „kártyaadósságokat”, és persze egyre mélyült a hitelválságunk. A dolgozó persze erről keveset tudhatott. Maximum azt vette észre, hogy egyik nap már nem a többszörösen kitüntetett régi igazgató, könyvelő van a bársonyszékben, hanem új arcok. Ám az is kétségtelen, hogy városunkban is voltak sikeres gyárak, vállalatok, de ezek vezetői bizony nem a szigorúan vett szocialista szemléletűkről, tervgazdálkodási módszereikről voltak híresek.

18881886_1742887515739441_5575965167197325460_n.jpg


Úgy tudni, az olajipar jelentős munkaerő- és ezzel lakosság beáramlást generált. Milyen hatással volt ez a városi közhangulatra, életmódra, közösségi életre és gazdaságra? Lehet-e ennek köze most ahhoz, hogy a város lakossága nem együttműködő, nem olyan egységes, mint például egy vadkerti, kiskőrösi polgárság?
Ha Vadkerten vagy Kiskőrösön járok, ugyanúgy panasz van az összefogásra. Az viszont kétségtelen, hogy van valami olyan „kunhalasi” „anti-kohéziós erő”, ami a helyi lakosság között állandó falakat emel. Ez azonban nem a 20 század szüleménye. Inkább halasikum. A 17-18-19. századokban sem egyeztek a halasiak, ezt több lázongás (1693, 1766, 1802, 1861) is jelzi. Soha nem voltak elégedettek a saját vezetőikkel, vagy a helyzettel, a körülményekkel, ahol élnek. És az is igaz, hogy az állandó migráció is komoly problémákat idézett elő. A török pusztítást is dunántúli reformátusok betelepítésével lehetett orvosolni, aztán jöttek a Mária Terézia korabeli más nemzetiségek, felekezetek tömegei. A dualizmus időszakában a földínség mozgatta a népeket. 1945 után jelentős, eddig még mélységéig nem is vizsgált elvándorlás indult, de akkor az „üres helyeket” még fel tudták tölteni a tanyavilágból és a más vidékről érkező dolgozókéval. Ez valójában jelentős létszámnövekedést csak a hatvanas és hetvenes években jelentett. A kőolajbányászat a városban 1978-ban indult el, kísérleti termeléssel. Kétségtelen, hogy a magas fizetés sokakat ide- és átcsábított ehhez a vállalathoz. Viszont 1980-tól ismét fogyott a halasi lakosság száma. 1960 és 1969 között +1487 fő, 1970 és 1979 között már +2759 fő volt a „bevándorlási arány”. 1980-1989 között az elvándorlási különbözet Kiskunhalas tekintetében ismét negatívba csapott át, és -718 fő lett. Tehát a mai népszerű trendekkel szemben, nem a rendszerváltástól (1990), vagy az utóbbi 3-10 évben indultak el az emberek a városunkból, ennek okai, gyökerei mélyebbek, összetettebbek.

1010065_757107440984125_25712707_n.jpg


Mi okozta az „ipartelep” elnéptelenedését? A szovjet piac összeomlása? Vagy kiderült, hogy nem voltak fundamentumai?
Ugyanaz, ami a többi magyarországi gyárét, üzemét. A rendszerváltás előtti rossz gazdaságpolitika, a helytelenül kalibrált üzlettervek, az eladhatatlan termékek gyártása, majd a nyolcvanas évek végén, a Németh kormány alatt kiteljesedő spontán privatizációnak nevezett folyamat. Vagyis maguk a szocialisták kezdték meg a vállalatok magánkézbe adásának folyamatát, az ún. vegyes gazdálkodású modellre, rendszerre való átállást. Volt több vállalat, amit talán meglehetett volna menteni, és érdemes is lett volna. Ám a többség csak az erőltetett szocialista gazdaságpolitika kényszer-szülötte volt. A szovjet piac sem volt valódi felvevője ezeknek a termékeknek, de léteztek olyan szerződések, megállapodások, amik révén felszívták még a magyarországi „pocsék árúkat” is. Utólag jobb lett volna, ha nem privatizáció, hanem valami mesterséges közép- és kisvállalati formátumokra „esnek” szét ezek a mamutcégek. Persze nem úgy, hogy ahogy ez némely esetben megtörtént, hogy jelképes pár forintokért vásárolták ki a még használható gépeket, ingatlanokat az egykori cégvezetők, és a halott üzemek romjain vállalkozásokat indítanak. Ha jól ismerem a jelenleg rendelkezésre álló forrásokat, akkor országosan 1990-94 között 310 milliárdos vagyont 138 milliárdért vásároltak meg, 55%-ban külföldi, 45%-ban belföldi jogi személyek.

183269_500171736677698_1752054969_n.jpg


Vannak-e legendák, érdekességek a helyi ipar korabeli történetéből, a 60-70-80-90-es évekből?
Nyilván van számtalan, de főként negatív felhangúak. Kevés lenne a hely a felsorolásra, de talán, a legismertebb Moldova György A szent tehén című könyve (1980), ahol úgymond leleplezi a hazai és a halasi (könnyű)ipar, a szocialista munkamorál, a tervgazdálkodás és a káderezés kirívó anomáliáit. Legenda-romboló volt a javából. Közel 800 millióba került a Halasi Kötöttárugyár létrehozása, a hetvenes évek közepén. Hazai és külföldi piacra kellett volna termelnie hatalmas mennyiségben. Ehelyett selejtet és vesztességet produkált milliós tételekben. Egy csődtömeg volt. Akik nem értik, nem emlékeznek már, hogy a magyar szocialista gazdaságpolitika miért volt zsákutcás, és miért adósodtunk el 1990 előtt milliárdokkal, érdemes elolvasnia a könyvet. Íme, egy jellemző beszélgetés a könyvből, a kötöttárugyár igazgatójával:
„-…milyen iskolákat végzett?
– Az előbb mondtam, hogy Pártfőiskolát, tulajdonképpen tanár vagyok. Főiskolában taníthatnék marxizmust vagy középiskolában világnézeti tárgyakat.
– De textiliparral kapcsolatos tanulmányokat később sem folytatott?
– Azt nem.
– Megenged egy kérdést? Ha alapfokú textilipari ismeretekkel sem rendelkezett, hogy merte elvállalni egy textilgyár vezetését?! Miben reménykedett?
– Majdnem harminc évet töltöttem el különféle vezető beosztásokban, úgy gondoltam, hogy az a tőke, amit a vezetés általános ismereteiből tapasztalatként összeszedtem, annak egy textilgyár irányításában is kamatoznia kell…”


A Levi's-en kívül volt-e jelentős, városon túl is híres, ismert terméke, márkája a halasi könnyű- vagy nehéziparnak?
Nyilván elsősorban a Halasi Csipkét, mint iparművészeti terméket emelném ki a sorból. Természetesen a Pamutnyomóipari Vállalatnak, a Halasi Kötöttárugyárnak, a Ganz-Mávagnak, az Ikarusnak, a Papíripari Vállalatnak és a Baromfifeldolgozó Vállalatnak a hazai és a külföldi piacon is megjelentek termékei. Ezek hol kitűnő, hol kevésbé „fogyasztható” termékeket kínáltak a vásárlóknak. A szeszesitalok is vitték városunk hírét. A Levis’s, már egy új korszak hajnala volt, és bizony jelentős munkavállalót fel tudott szívni, és egyfajta nyugati munkatempót, színvonalat követelt, amit, ha nehezen, de megszoktak a halasiak.
A kiskunhalasi gazdaságtörténetről a Kiskunhalas története 4. könyvben lehet majd bővebben olvasni. Remélhetőleg még idén megjelenik a tanulmánykötet. (megjegy.: megjelenés alatt van 2019-ben is)

 

Végső István
istvan.vegso@gmail.com
vegso.halas.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://feketevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr1014717123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.