Sokszor mondták már nekem, hogy foglalkozni kellene a városházi árkáddal és a hozzáfűződő babonákkal. Mivel én magam nem voltam babonás, és már csak azért is mindig átmentem alatta, így a végtelen hosszú helytörténeti bakancslistámra írtam fel ezt a feladatot is. Most azonban újra előkerült a téma, így gyors nem reprezentatív kutatást végeztem az egykor vagy ma itt élő halasiak között. Mit tudunk erről az egészről?

Az derült ki számomra, hogy valószínűleg egy 1945 utáni babonaságról van szó, amit leginkább az ötvenes és nyolcvanas évek közötti időszak diáksága találhatott ki, és táplált. Valakiben megmaradt a rögződés, valaki elhagyta. Voltak, akik eleve nem babonásak, inkább vallásosak, tehát rájuk nem hatott a szekundabarlang legendája. Érdekes, hogy három-négy kiskunhalasi „lakos típust” nem igazán érintett meg a babona. Az egyik az 1945-1950 előtt volt diák, a másik a gyütt-ment, nem a városban tanult, a harmadik a városházi dolgozó vagy rokona, majd a negyedik a mai tanuló, fiatal, részben középkorú korosztály tagja. (És persze vannak a kivételek, akik egyik kategória sem.)

Lássuk tehát a rövid, de velős visszaemlékezéseket.

 Először következzenek azok, akik halasi, városi iskolába jártak 1950-1990 között.

„Én 1945-ben, a pusztamérgesi tanyai iskolában kezdtem tanulmányaimat, addig nem hallottam efelől semmit. Aztán 5-6 év múlva bekerültem a városba. Ott hallottam a városi gyerekektől, hogy ne menj az árkád alatt, mert rossz jegyet kapsz.”

 „Nem megyek át alatta már gyerekkorom óta. Akkor az iskolai felelés vagy rossz jegy miatt, most meg már megszokásból. A babona eredetét nem ismerem, ez csak úgy elterjedt az ifjú koromban. Nyilván még régebbi időre nyúlik vissza az árkádhoz fűződő hiedelem.”

 „Nem tudok róla sokat, csak gimis korunkban volt, hogy nem megyünk át, nehogy feleljünk, de semmi más. A katolikus templom előtt is ezért vetettünk keresztet. Én átjárok alatta, egyébként nem vagyok babonás és vallásos sem.”

 „Én személyesen 1956-1964-ig, soha nem használtam, mivel az akkori Központiba jártam, és nem haladtam át alatta, ugyanis az volt a "monda", hogy aznap biztos nem fogok felelni, ez aztán megmaradt benne, és azóta sem haladtam át rajta, de most már csak megszokásból, és ma semmi legenda nem kapcsolódik.”

 „Reflexszerűen kikerülöm. 1954-ben költöztünk a Molnár utcába. Attól kezdve naponta utunkba esett, majd mikor gimnazista lettem többször is. Azt mondták, aki az alatt átmegy, aznap egyest kap. Mondanom sem kell, úgy belém rögzült, hogy a mai napig kikerülöm, úgy, hogy észre sem veszem. Napokban barátnőmmel karonfogva mentünk, át akart menni velem, elengedtem a karját, én kívül mentem, ő alatta. Ez már reflex. Az én megszokásom alapja csak ennyi - diák babona.”

 „Iskolás koromban volt valami babona ezzel kapcsolatban, de sajnos, már nem emlékszem mi és akkoriban sok társammal együtt kikerültük nem tudom miért ezt is most Ön juttatta eszembe azért már mindig átmegyek alatta és nem történt velem semmi szerencsétlenség.”

 „Gyermekkori emlékem van az árkáddal kapcsolatban. „Ha iskolába menet átmész az árkád alatt, aznap rossz osztályzatot kapsz – mondták." Én is mindig kikerültem!”

 „1981-ben kerültem Kiskunhalasra, a Tekó tanúja voltam kollégistaként akkor még az volt az akkori Tanácsháza vezetőségének a szokása, hogy minket az iskolában egy kis kitűző jelvénnyel a város polgárává fogadtuk. És közben megkértek bennünket arra vigyázzunk a városra annak a szépségeit, ne rongáljuk. Ne szemeteljünk, és hasonló egyéb hozzávaló felkérések kell. Abban az időben a helyiekkel sétáltunk mi is többek között a városháza torony alatt levő árkád mellett és alatt legelőször őtőlük hallottam átmenni nem jó, mert nem lesz szerencséd elveszik a szerencsénk. Így aztán rám is tapadt ez a közhiedelemben levő babona, ha éppen arra jártam gyalogosan felnőtt fejjel is többször kikerültem, mint átmentem alatta még a közelmúltban is.”

 Aztán vegyük az idősebbeket, vagy a nem babonás, sokszor inkább vallásos életű, tapasztalt korúakat, akik közül néhányan nem városi iskolába jártak. Egy részük tőlem értesült az árkádos babonáról.

„Hála Istennek nem vagyok babonás, soha életemben nem kerültem ki, eszembe nem jutott volna kikerülni. Miért milyen babona fűződik hozzá?”

 „Már a 70-es évekbe azt mondták, aki átmegy alatta, nem lesz szerencséje! Nem vagyok egy szerencsés ember, de én mindig át mentem az árkád alatt még most is! Nem, nem hiszek ebben, ahogy a fekete macskába sem!”

 „Én nem hallottam az árkád történetéről semmit, a babonákról sem, de én nem is hiszek a babonákban én, ha arra járok át szoktam menni alatta.’

 „Nem vagyok babonás és át szoktam alatta menni, de sok embertől hallottam, hogyha át megy alatta, akkor nem lesz szerencséje. Én ettől többet nem tudok róla.”

 „Amikor én 1945-1948 közt a Sziládyban jártam nem igazán jártam arra, tehát én nem "félhettem" a szekunda barlangtól.. Iskolába menet és jövet elvbe nem esett "útba", tehát én nem mentem át alatta, vagy nem kerültem ki a "barlangot". Arra nem tudok felelni, hogy akik ismerték ezt a hiedelmet és véletlenül (mert nagy érdeklődésű beszélgetést folytattak) átmentek alatta, akkor másnap feleltek-e és milyen eredménnyel. Érdekességként írom, hogy a feleségem, aki szintén a Sziládyban tanult e-kérdést feltéve neki, nem tudott válaszolni. Ő 7 évvel fiatalabb nálam, de Ők nem ismerték már ezt a babonaságot.”

Sokáig nem gondoltam, hogy külön csoportba sorolom őket, de végül is a tanácsházi, városházi dolgozók illetve rokonaik is érdekes „szegmense” ennek a történetnek.

„Én az árkád fölött ültem az asztalomnál sok évig. Abból is csak jól jöttem ki. Így alatta is nyugodtan átmegyek! A babonákban nem hiszek! A szkeptikusok csoportjába tartoznék, ha lenne itt ilyen! Nem tudok se jó, se rossz történetet!”

 „Gyerekkoromban örömmel mentem át az árkád alatt többször is a negyvenes-ötvenes években. Keresztanyám az Óra-ékszerboltban dolgozott, ha ott voltam nála, ki-kiszaladtam az árkád alá, mert tetszett. De nem hallottam róla semmi babonát. Ha Halason vagyunk, nem okoz gondot átmenni rajta.”

 „Az 1960-as években a Központiba jártam, hallottam a babonáról. Ám mivel édesanyám a városházi tejcsárdában dolgozott sokat játszottam barátnőmmel az árkád alatt. Az ő édesanyja hivatali dolgozó volt, csak nevettünk a babonán. Felnőttkorom óta heti két alkalommal járok a piacra, mindig az árkád alatt megyek.” 

Aztán következzenek azok, akik később kerültek Halasra, csúnyán szólva: gyüttmentek csoportja.

 „Mikor hogyan sikerül. Nem vagyok babonás.”

 „Én szeretek az árkád alatt menni. Halottam olyan történetről, annak, aki átmegy alatta, sohasem lesz szerencséje semmiben. Még egy olyan hiedelemről is hallottam, hogy meddőséget okoz. Én nem hiszek a babonákban, tehát, átmegyek alatta.”

 „Az az igazság, hogy én csak 2010 óta lakom Halason, Félegyházáról származom. Az árkádhoz fűződő babonákról nem hallottam, Én eddig is átjártam alatta, ezután is át fogok (ha nem lesz lekerítve, mint most).”

 „Nem halasi lévén, nem ismerek babonákat az árkádról. Ha arra van dolgom átmegyek alatta mint bárhol az árkádok alatt. Kedves, tetszik a robosztus megjelenése. Bár elüt

megjelenése a városháza épületének egészétől még sosem gondolkoztam az okán, feladatán. Viszont volt nyári zápor, amikor ott kerestem menedéket és hálás voltam érte.”

 „Húú, az a gond, hogy nem igazán tudok róla! Én is csak annyit hallottam, hogy sokan nem mennek át alatta babonából”

Végül mai diákszemmel is lássuk a babonát:

 „Én sosem hallottam babonákat ezzel kapcsolatban. Kisgyerekkorom óta előszeretettel megyek át alatta, mert érdekes volt mindig is. Régen érdekelt, hogy miért lehet az ott, később jöttem rá, hogy a torony miatt. Ma is nagyon kedvelem, amikor csak lehet átmegyek alatta.”

 „Őszintén szólva, semmit sem hallottam még az árkádhoz fűződő babonákról. Eddig is átmentem alatta (főleg esőben), és ennek tudatában is átfogok. Azért furcsállom, hogy nem hallottam még róla, mert a volt gimnazista osztályom fiútársasága minden efféle babonára, szokásra nyitott volt és lelkesen betartották őket, de ez nem merült föl.”

Egy blogcikk utóélete:

Ahogy írtam a cikkemben, vannak kivételek, de úgy gondolom, hogy érdemes egy réteggel mégiscsak foglalkozni. A mai diákok babonásabb feléről néhány "vallomás":

"Ma megkérdeztem a gyerekeket erről, mert elém került a cikked, és ők azt mondták többen is, hogy egy levegővétellel kell átmenni alatta, és akkor szerencsét hoz. (A bejárós diákok nap, mint nap átjönnek alatta, mikor jönnek a Sziládyba.)"

"Ha nem veszel levegőt míg átmész alatta, és közben kívánsz, teljesülni fog."

 Végső István
istvan.vegso@gmail.com
vegso.halas.hu