Szemelvények Kiskunhalas históriájából

Halas helytörténete

Kurucok, labancok véres csatája

2018. október 05. - vegso79

"1703. október 5-én Kiskunhalas területén Deák Ferenc kuruc ezereskapitány vezetése alatt itt táborozó magyar sereget a Délvidék felől érkező Johann Kyba labanc ezredes rác hada gyors támadással meglepte, megverte, és visszavonulásra késztette. Legalábbis a történelem legújabb kutatásai szerint a halasi csatát a magyarok veszítették el. Sokáig az állt a történeti munkáinkban, hogy a kurucok megverték a rác regimentet. Még a történelem nagy históriásai is így tartották egy időben számon a 305 éve lezajlott küzdelmet. Azonban mai tudásunk alapján biztosnak tűnik, hogy bár a csatát elveszítettük, de a labanc sem tudott megmaradni a térségben, így végül is a kurucok időt nyerve 2 év múlva birtokba vették a Duna-Tisza közét és megkezdhették az ország nyugati végeinek felszabadítását is. És hogy mi bizonyítja, hogy mi hagytuk el vesztesen a csatateret?

to064rgy7715.jpg

 

Erre névze sok azóta előkerült forrás mellett döntő jelentőségű Deák kuruc ezereskapitány a csata utáni napon Kecskemétről írt levele a halasi tanácsnak, mely így szólt:
„Isten áldjon meg benneteket. Tegnapi napon ottan szerencsétlenül járánk, jóllehet mi is eléggé emberkedtünk, de az kit Isten meg akar áldani, megáld, az kit ostorozni, megostoroz, azért mihelyt veszitek levelemet mindjárt egy bizonyos embert küldjetek utánunk, az ki voltaképen hozza meg az hírét közzűlünk mennyi veszett ottan, és mennyit fogtak és kiket elevenen, és rabul elvittek volna, azt elhiszem megszámláltátok, a mint informáltatom az víznek sokan mentetek, és talán belé is holtanak azokat is az vízből kifogván, az többivel együtt temettessétek egy négyszögű sírt ásván nekiek. Ebben penig különbet ne cselekedjetek, kiváltképen bizonyos embereket utánunk küldeni el ne mulassátok. Ezzel maradok jó akarótok, Kecskemét 6. octobris 1703. Deák Ferencz.”
Bár igen egyértelmű bizonyítéknak látszik ez a levél is, de hasonlóan sok halasi helytörténeti eseményhez ez is homályos, és nem tartozik a biztosan feltárt történetekhez. Ugyanúgy, mint, ahogy a mai napig nem ismerjük, hogy mi városunk nevének pontos etimológiai magyarázata, vagy hogy a rabló, garázdálkodó Fekete Sereget településünk mellett verte-e szét Kinizsi Pál, nem lehetünk biztosak abban, hogy 1944 karácsonyán kik bombázták meg Halast, és azt sem tudjuk, hogy 1956. október 27-én miért és kik lőttek a főtéren lévők közé. Azonban történelmünket hiába fedik el hamis adatok, rosszul feljegyzett krónikák, a hősök, az egykor településünkön élt emberek hamvai, emlékük, sírjaik mind itt maradtak, tanúságul, hogy van miről megemlékeznünk és büszkének lennünk.

 

busulo.jpg


305 éve itt vagy nem messze innen magyar katonák csaptak össze egy túlerőben lévő Habsburg-párti sereggel. A 234 kuruc halottat először a város szélén, a ma már nehezen beazonosítható helyen fekvő Kuruchalomnál, majd itt, az egykor eddig terjedő régi református temető területén hantolták el. Ma is itt vannak alattunk, ahol állunk, és azt gondolom, hogy méltó és megfelelő emlékhelyük is van e területen. Damkó József tekintélyes és tiszteltet parancsoló munkája a Búsuló kuruc szobra az ország első köztéri, kurucok előtt tisztelgő alkotása, és egyben Kiskunhalas egyik jelképe is.
A ma emberében persze felmerülhet, hogy mit üzenhet nekünk ez a kuruc szobor és ez a régi, ódon csata? Mi közünk lehet ehhez a tisztázatlan eseményhez? Milyen példát vehetünk át ezektől az elesett kurucoktól? Hősiességet? Közösségért, szülőföldünkért való cselekvést? Önfeláldozást? Ezt együtt mind megtanulhatnánk. De ennek nem csak a harcmezőn, hanem a mindennapokban való gyakorlását is fontos lenne átvenni. Mert nem kell forradalmárnak, szabadságharcosnak lennünk, ahhoz, hogy a hétköznapokban ne csak önös érdekeink szerint éljünk. Ezek a katonák bár nyilván látták, hogy esély sincs arra, hogy győzelemre vigyék a csatát, mégis a lőfegyverek tüzébe, a kardvágások elébe álltak, és ontották vérüket a hazáért. Nem tudhatták, hogy végeredményben a harc eldöntetlen állású lesz, és a labancok sem tudják birtokba venni a régiót. És bár a Rákóczi szabadságharc elbukott, végül a Habsburgok kénytelenek engedni a magyar követelések egy részének, és a súlyos érdeksérelmek is enyhültek. És ugyan a magyar szabadság tartós kivívására még évszázadokat kellett várni, de ezek a hősies fegyveres lázadások mindenképpen megmutatták, hogy a nép nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is képes nyomatékot adni az igazáért. Nem hagyta megtörni a gerincét. A mai emberekből sajnos, ez sokszor hiányzik, pedig, ha az itt a lábunk alatt fekvő 234 kuruc katona emlékéhez hűek akarunk maradni, akkor másként kellene nem csupán történelmünkhöz, helytörténetünk megismeréséhez, hanem egymáshoz, városunkhoz, hazánkhoz is állnunk. Soha nem volt ennyire aktuális a Jelenések Könyve, mely ezeket a szavakat mondja a lagymatag, az igazságért kiállni nem merő emberekről: „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” Próbáljunk méltóak és büszkék lenni a már-már elfeledett hőseinkre, az előttünk itt élt nagyjainkra. Ismerjük meg őket honismereti írások és visszaemlékezések által, hogy erőt merítsünk az ő életükből és tetteikből.
Emlékezzünk a kuruc hősökre, a magyar szabadságért harcoló önfeláldozó hazafiakra, és vegyünk róluk példát, próbáljunk a hétköznapokban méltó utódaik lenni!"

Báthory Gábor halasi gimnáziumi tanár, 1904.

részlet Végső István 2008 október 5-én elmondott beszédéből

A bejegyzés trackback címe:

https://feketevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr9514283267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.